64481. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági zár

Megjelent 1914. évi julíus hó 4-én. MAGY. g|u KIR. SZABADALMI jBD HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 64481. szám. VIII/d. OSZTÁLY Biztonsági zár. DIVIS VILMOS KAZÁNFŰTŐ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1913 április hó 19-ike. A jelen találmány tárgya biztonsági, azaz olyan zár, melyet avatatlan egyének föl nem nyithatnak és csak a zár kezelésé­ben járatos egyén képes fölnyitni. E célra, a találmány szerint, a zár re­tesze élben végződő, elforgatható nyelv­vel van fölszerelve, mely a kulcs szakállá­nak mozgási pályájába nyúlik és melyet a kulcs szakálla, bármelyik irányban való elforgatásakor egyszerűen félretol, anél­kül tehát, hogy a reteszt elmozgatná. A re­tesznek a zár kezelésében járatos egyén által való kinyithatása céljából már most a kulcs szakálla, végéhez közel, célszerűen mindkét oldalán a kulcs tengelye irányá­ban haladó csatornával bír, melybe a kulcs forgatásakor az említett nyelv éle illeszkedik úgy, hogy ha a kulcsot e pilla­natban, tehát midőn a nyelv éle a kulcs Szakállának említett csatornájába illeszke­dik, amit kis csattanás jelez, visszafelé forgatjuk, a kulcs szakálla a nyelvet úgy tolja el, hogy a vele összeköttetésben álló retesz megnyílik. A találmány tárgya természetesen mindenféle zárakon alkalmazást nyerhet; néhány alkalmazási módja annak a mel­lékelt rajzon van bemutatva, melyen az 1. ábra egy ládazár metszete, mely a ta­lálmánynak megfelelően van beren­dezve, a 2. ábra egy a találmánynak megfelelően berendezett lakat metszete, a 3. ábra egy kettős zár metszete, melynél a záró retesz egyenes vonalú eltolódást vé­gez, a 4. ábra a 3. ábrához tartozó keresztmet­szet egy része, az 5. ábra egy csappanó ajtózár metszeté­nek egy része, a 6. ábra az 1. ábra egy részlete oldalné­zetben, végül a 7. ábra a zárhoz tartozó kulcs egy része, oldalról nézve. Az 1. ábrán látható ládazár a lezárt (1) kampóba kapaszkodó (2) reteszt ismert módon (3) rúgó nyomja a helytálló (4) ütköző pecekhez. A (2) retesz, mely a helytálló (5) csap körül foroghat, alsó, az (5) csapon túl meghosszabbított karján, egy élben végződő és a reteszre egy (6) csap körül elforgathatóan erősített (7) nyelvet hord (1. 2. ábrák), melyet mind­két oldalról egy, közepével a zár (8) tok­jához erősített, köralakú (9) rúgó szabad vége terhel. A célszerűen, végén furattal biró (10) kulcs szakálla, végén, mindkét oldalon, a

Next

/
Thumbnails
Contents