64474. lajstromszámú szabadalom • Burgonyaültetőgép

által a forgattyúnak egyazon fordulat­száma mellett a szállítókarok kétszeres mennyiségű burgonyát továbbítanak. Minden egyes szállítószerkezet számára külön ültetőcsövet is használhatunk. A csövek továbbá eltávolíthatóan vannak elrendezve, miáltal sík területen és lágy talajon ültetőcsövek nélkül is egyaránt lehet ültetni. A szállítólécek és karok, miként az 1. ábrából látható, a gépnek hátsó vége felé emelkedően vannak elrendezve úgy, hogy a szállítókarok által fölvett túlságo­san sok burgonya a rézsútos fölületen a készlettartályba visszagurul. A gép meghajtása végett a hátsó (n) futókerekek (m) tengelyén az (o) fogas­kerék van megerősítve, melybe a (q) tengelyen lévő (p) fogaskerék kapaszko­dik. A (p) fogaskerék mellett az (r) lánc­kerék van elx-endezve, mely egy a (j) for­gattyútengelyen megerősített (s) láncke­rékkel áll kapcsolatban. A (j) tengelyen továbbá egy második (t) lánckerék is ül, mely az (i) tengelyhez erősített (u) lánc­kerékkel van összekötve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Burgonyaültetőgép, jellemezve azáltal, hogy a tartályból elvezetett burgo­nyák egy szállítószerkezetre vettetnek, honnan forgattyú segélyével föl- és alámozgatott szállítólécek útján egyen­kint az ültetőcsövekbe továbbíttatnak. 2. Az 1. alatt igényelt burgonyaütletőgép­nek egy foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy az ültetőcsövek adagolására két szállítószerkezet szol­gál , melyek a forgattyútengelyekkel akként vannak összekötve, hogy egy­máshoz képest ellentett irányú moz­gást végezhetnek, minek folytán a forgattyútengelyeknek állandó fordu­latszáma mellett az elültetett burgo­nyák száma megkétszereződik. 3. Az 1. alatt igényelt burgonyaültetőgép­nek egy foganatosítási alakja, jelle­mezve azáltal, hogy a szállítókarok hátrafélé emelkedően vannak elren­dezve, minek folytán a karok által fölvett, túlságosan sok burgonya a készlettartályba ferde síkban vissza­gurulhat. (1 rajzlap melléklettel.) 0AUAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDAJL BUDAPESTI:*

Next

/
Thumbnails
Contents