64472. lajstromszámú szabadalom • Különösen ládák számára való abroncs, valamint eljárás és berendezés az abroncsheveder feszítésére

9. ós 10. ábrán az abroncsheveder egyik végének rögzítésére való üreges szögecsek két foganatosítási alakja, a 11. ábrán a feszítőberendezésnek egy fe­szítődarabja, a 12. és 13. ábrán a feszítőberendezés egyik foganatosítási alakjának fölülnézete, illetőleg elülnézete, a 14. és 15. ábrán pedig a feszítőberende­zés további két foganatosítási alakja. Az abroncsot képező (a) fémheveder mindegyik szélén egy sor (b) bevágással van ellátva úgy, hogy egy-egy fogazat kép­ződik. Ezen fogazatokba a feszítőberende­zés feszítőelemei kapaszkodnak, melyek se­gítségével a fémhevedert az abroncsolandó tárgy, pl. láda köré feszítjük és a heveder végeit egymásra fektetjük úgy, hogy az abroncsheveder egyik végének fogközei pontosan a másik vég fogközei fölé jutnak. Az abroncs zára a (c) zárlemez (2. ábra), melynek a szélein fölfelé nyúló (fl) fogai vannak; ezen fogak úgy vannak elren­dezve, hogy az (a) abroncsheveder végei­nek (b) fogközeibe kapaszkodnak, ha a zár­lemez a heveder végei alá van tolva. A (c) zár­lemez (fl) fogainak lehajlítása által (3. ábra) az abroncsvégek össze vannak kötve. A (c) zárlemez (fl) fogainak lehajlítása előtt azonban a fogakra előnyösen a (g) födőlemezt toljuk rá. mely föliratokkal, cégjelzéssel, a láda tartalmának megnevezésével stb.-vel lehet ellátva. A (g) fedőlemez nyílásai mel­lett, melyeken az (fl) fogak nyúlnak át, a födőlemez a lehajlított fogak befogadása céljából csészeszerűen be van mélyítve úgy, hogy az (fl) fogak lehajlítása után a födő­lemez fölülete sima. A törzsszabadalom leírása abroncsok szá­mára való, egy vagy több sor nyílással el­látott zárat ismertet, mely egy (c) lemez­ből (5. ábra) áll, melynek megfelelő kivá­gásai vannak, úgy, hogy két hosszanti sza­lag keletkezik, melyek keskeny (f) haránt­csíkok vagy hídrészek útján függenek össze. A hosszanti szalagoknak egymás felé való párhuzamos eltolása által a hídrészek oly módon hajlíttatnak fölfelé, hogy üreges szö­gecseket képező toldatok képződnek. A (c) zárlemeznek lefelé nyúló (cl) togai (5. ábra) vannak, melyeket az abroncsolandó tárgyba kell beverni. Az (a) abroncs kifeszítése után a (c) zárlemezt az abroncsvégek alá helyez­zük, az (f) üreges szögecseket pedig eköz­ben az abroncsvégeknek megfelelő nyílásaiba illesztjük. A szintén lefelé nyúló'(gl) fogak­kal ellátott (g) födőlemezt az (f) üreges szögecsekre toljuk (6. és 7. ábra) és a (gl) fogakat a födőlemez biztosítása céljából szintén a csomagolandó tárgyba verjük. A (g) födőlemeznek az (a) abroncs nyílásaival egyenlő nyílásai vannak, melyeken a (c) zárlemez (f) üreges szögecsei áthatolnak. Az (f) szögecsek lekalapácsolása által ezután az abroncs lezárása (6. ábra) következik, melynek biztonsága tökéletesen megbízható. Kisebb ládák vagy csomagolandó kisebb tárgyak esetén nem szükséges az abroncs­heveder mindkét végét feszítő elemek segít­ségével egymás felé húzni hanem elég, ha az abroncs egyik végét az abroncsolandó tárgyon rögzítjük és feszítőelem segítségé­vel csak a másik véget húzzuk a rögzített vég felé. Az abroncsheveder egyik végének rögzítésére előnyösen csak egy üreges szö­geccsel ellátott (c) zárlemez alkalmas, mely az abroncsolandó tárgyon való rögzítés cél­jából fogakkal van ellátva (9. és 10. ábra). A (c) lemez szögalakban van kiképezve és előnyösen az abroncsolandó tárgy egyik sarkán erősítendő meg. Az (a) abroncsheve­der egyik végét a nyílásán átnyúló (f) üre­ges szögecs rögzíti, másik végét pedig a feszítőberendezés eltolható feszítő elemé­nek segítségével rögzített végre ráhúzzuk. A feszítőberendezés előnyösen az (1, 2) könyökből áll, melynek egyik (1) szára a (3) feszítődarab vezetékét képezi, másik (2) szára pedig a feszítőberendezésnek az ab­roncsolandó tárgyra illesztése céljából üt­köző' gyanánt szolgál és a (4) csavarorsó ágyát tartalmazza; ezen csavarorsó a (3) feszítődarabnak anyacsavarmenetekkel ellá­tott furatán hatol át. A (6) kézikerékkel el­látott (4) csavarorsó forgatása által a (3) feszítődarab eltolható, mely az (5) fogazat­tal van ellátva; ezen fogazat a kifeszítendő abroncsheveder nyílásaiba kapaszkodik és a

Next

/
Thumbnails
Contents