64350. lajstromszámú szabadalom • Kupak edényzárak számára

Megjelent 1914. évi junius hó 20-á». MAGY. KIR. SZABADALMI jgD HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 64350. szám. XVIlI/d OSZTÁLY. Kupak edényzárak számára. JUNG ANTAL, BAKK GYULA GYÁROSOK, AUGNER BLANKA MAGÁNZÓ, SAJÓ GYULA CÉGVEZETŐ ÉS GUTTRAY BÉLA POSTAFŐTISZT BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1911 szeptember hó 26-ika. A palackok és más edények elzárá­sára szolgáló dugók hátrányainak elkerü­lése céljából az elzárásra oly, fémből ké­szült kupakokat alkalmaztak, melyeket a palack nyakán mechanikai segédeszkö­zökkel rögzítettek és melyek egy, magán a kupakon, ennek anyagából kiképezett nyelv által elzárt, központos nyílással voltak ellátva úgy, hogy ezen nyelvnek ki- vagy befelé való hajlitása után a ku­pak alatt elrendezett tömítő lemezt átlyu­kasztani vagy eltávolítani és a palackot a kupak nyílásán át kiüríteni lehetett. A tömítőlemeznek eltávolítása azonban az aránylag kis nyíláson át csak nehezen sikerült és ezért oly kupakokat alkalmaz­tak, melyeknek magát a palack nyílását elfödő része, a kupak fölső lapja egyes \ csíkokra volt szétszakítható úgy, hogy a tömítő lemezt a keletkezett nagyobb nyí­láson át könnyen el lehetett távolítani. Ugyanebből a célból ezen kupakok anyagát a nyelvet határoló metszési vo­nalnak két végétől a palack nyakát kö­rülfogó részéig, a kupak „karimájáig" érő vonalak mentén meggyöngítették úgy, hogy a kupakot ezen vonalak mentén ugyan könnyen meg lehetett nyitni, de az egész kupak eltávolíthatása céljából a kupak nem gyengített karimáját is föl kellett tépni, amikor is azonban a nyelv a legtöbb esetben leszakadt. Alkalmaztak továbbá tartaléknyelveket és a karimán elrendezett lyukasztásokat vagy két-két, egymáshoz szög alatt álló bevágásoknak sorozatát is, mely elrende­zésekkel azonban, főleg gáztartalmú fo­lyadékokat tartalmazó palackoknál, tö­mített elzárást létesíteni nem lehetett. A jelen találmányt képező kupaknál már most, amint azt hosszas kísérletek bebizonyították, a fölszakító nyelvnek le­szakadása és a hiányos tömítés azáltal van meggátolva, hogy a nyelvet határoló í metszési vonalnak két végétől a kupak karimájáig érő átszúrásoknak egy-egy so­rozata indul ki, a kupaknak karimáján pedig két, ezen átszúrások vonalának folytatásába eső átvágás van akként al­kalmazva, hogy az átvágás a kupak kari­májának nem egész szélességén megy vé­gig, hanem ennek egy részét anyagában teljesen épen hagyja meg. A mellékelt rajzban a találmányt ké-

Next

/
Thumbnails
Contents