64336. lajstromszámú szabadalom • Fúrószerszám

Megjelent 1914. évi junius hó 20-áii. MAGY. SZABADALMI SZABADALMI LEIRAS 64886. szára. XXI/e. OSZTÁLY-Fúrószerszám. -OBERSCHLESISCHE EISEN-1NDUSTRIE ACTIENGESELLSCHAFT FÜR BERGBAU UND HÜTTENBETRIEB GLEIWITZBEN. A bejelentés napja 1913 április hó 7-ike. Elsőbbsége 1912 augusztus hó 17-ike. Szón, pala és egyéb kőzetek fúrására oly fúrószerszámokat szokás alkalmazni, melyek­nek éldarabja a legfinomabb esztergaacélból áll, míg a nyél melybe az éldarab be van illesztve, olcsó és szívós öntött acélból készül. Az eddigi ily fúrószerszámok azzal a hátránnyal bírnak, hogy az éldarab a nyé'l­től elválik, ha a fúrószerszám a rendes for­gásiránnyal ellenkező irányban forgatiatik. Ily esetben az éldarab a megfúrandó munka­darabban marad meg, melyből aztán csak nehezen vehető ki. Iparkodtak már ezen hátrányt enyhíteni, de mindeddig siker nél­kül. így pl. megkísérelték az éldarabnak a nyélben való rögzítését egy rúgó segélyével eszközölni, mely a nyél külső részén volt megerősítve, ezáltal azonban egyrészt a fúrt anyag eltávolítására szükséges szabad tér csökkentetett, másrészt pedig a nyél, éppen a legvékonyabb helyen, annyira gyön­gíttetett, hogy a törés veszélye forgott fenn. A jelen találmány tárgya már most oly fúrószerszám, melynél az előzőkben fölsorolt hátrányok meg vannak szüntetve. Ezen cél­ból a találmány szerint az egymással össze­kötendő részek egyikén és pedig előnyösen az éldarabnak csapján egy gyűrűs horony s e*y, ebbe betorkoló, rézsútos hosszhorony van kiképezve, míg a másik részen előnyö­sen a nyélen, egy pecek van elrendezve, mely az említett gyűrűshoronnyal kapcso­lódva a nyélt az éldarabbal összeköti. A rézsútos horony ezen pecket mindig a gyűrűs­horonyba tereli vissza, ha a fúrószerszám a rendes forgásiránnyal ellenkező forgásá­nál a pecek a gyűrűshoronyból ki akar csúszni. Az ily fúrószerszámoknál az éldarab az összekötőcsappal egy darabban van készítve és így a csap is esztergaacélból áll. Az ily acél azonban, ridegsége folytán, nem igen alkalmas lökések fölfogásáig és így a csap igen könnyen eltörik, mely esetben termé­szetesen az egész éldarab hasznavehetet­lenné válik. Ezen hátrányt beszüntetendő, a találmány tárgyának egy második foganatosítási alak­jánál a csap külön betétrész gyanánt van kiképezve és szintén öntött acélból készül-Az ezen esetben három darabból álló fúró­szerszám a leírt kétrészű fúrószerszámnál alkalmazott összekötőszerkezeten kívül még egy második, a csapot az éldarabban rög­zíti összekötőszerkezettel bír. A mellékelt rajzokban a találmány két foganatosítási alakjában mint kigyós fúró-

Next

/
Thumbnails
Contents