63946. lajstromszámú szabadalom • Forgó áramú mótor
össze; ha a vezetékek az (L) sarokszorí' tokkal kapcsoltatnak a (Dl, D2) elektromágnesek is bekapcsoltatnak az állandó feszültségű egyenáramot szolgált tató áramforrással összekötött (l1 , 21 ) vezetékekbe. Ezek az elektromágnesek állandó húzóerőt fejtenek ki és ezeknek ellenében hatnak a (Cl, C2) elektromágnesek, melyeket az (E) dynamo által fejleszlett áram gerjeszt. Amikor a forgó áramú mótor a forgó résszel összekapcsolt (Gl) ellenállás segélyével, ismert módon megindíttatott és pl. fölvonó kasnak emelését végzi oly módon, hogy az álló résznek az (S) sarokkapcsolókkal összekötött tekercselése van áram alatt és a forgó résznek (Gl) ellenállása röviden van zárva, a fölvonó kasnak mozgását, ennek vége felé, lassítani kell. Ebből a célból a (B) átkapcsoló átállíttatik, amikor is a mótor azonnal fékhatást gyakorol, mert most a kisebb forgási sebességhez való tekercselések vannak bekapcsolva. Ennek megfelelően a forgó rész áramot fejleszt, melynek erőssége az áramkörnek külső részébe bekapcsolt (Gl) ellenállásoknak nagyságától függ. Minthogy az átkapcsolásnak pillanatában az (E) dynamo a legnagyobb sebességgel forog, a (Cl, C2) elektromágnesek a legnagyobb húzó erőt fejtik ki és az (FI, F2) kontaktusok nyitva vannak, tehát az egész (Gl, G2) ellenállás a forgó résznek áramkörébe be van kapcsolva. Ha már most a fétkhatás következtében a motornak forgási sebessége kisebbedik, egyrészt a forgó részben folyó áramnak erőssége, másrészt a dynamo áramának feszültsége és evvel a (Cl, C2) elektromágnesek által kifejtett húzó erő is kisebbedik. Az elektromágnesek akként vannak tekercselve, hogy az általuk kifejtett húzóerőknek és a (Dl, D2) elektromágnesek által kifejtett húzóerőnek különbségei különbözők úgy, hogy a (C2) elektromágnes, melynél a húzóerőknek különbsége kisebb, fegyverzetét a mótor forgási sebességének kisebbedésénél előbb ereszti el és a (G2) ellenállást előbb zárja röviden, mint a másik. Ekkor a motornak fékhatása ismét növekedik, a forgási sebessége tovább kisebbedik és a (Cl) elektromágnes is elereszti fegyverzetét úgy, hogy a (Gl) ellenállás is röviden záródik és a mótor eléri az (L) sarokszorítóhoz kapcsolt tekercselésnek megfelelő kisebb feszültségét. Mindezek a műveletek a (B) átkapcsolónak átállítása után önműködően mennek végbe. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Forgó áramú mótor, jellemzeve két-két, forgó és álló részén elrendezett, különböző forgási sebességekhez tartozó tekercselés által, melyek közül a kisebb sebességhez tartozó tekercselés fékező tekercselés. 2. Az 1. alatt igényelt motornak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a motorral kapcsolt, változó feszültségű és a fékezés közben a forgó rész áramkörének ellenállásait lekapcsoló áramot szolgáltató, egyenáramú dynamo által. 3. A 2. alatt igényelt motornak egy foganatosítási alakja, jellemezve a forgó résznek áramkörébe kapcsolt ellenállásokat lekapcsoló és a motorral kapcsolt dynamonak áramával gerjesztett elektromágnesek ellenében ható. állandó gerjesztésű elektromágnesek által, melyek a másik elektromágnesekkel a forgó rész áramkörébe kapcsolt ellenállásokat különböző időpontokban kikapcsoló elektromágnespárokat alkotnak. (1 rajzlap melléklettel, DALLAS RÉSZVÉNYtáb8a8á0 NYOMCÁ.A 6UOAPE8TEW