63933. lajstromszámú szabadalom • Óraszerkezet villamos világítási hálózatnak periódikus ki- és bekapcsolására
_ 2 — körök mindegyike egy-egy műveletnek, mint pl. lámpák ki- és bekapcsolása, a kapuzár becsukása és kinyitása stb. felel meg. Az (a) tokban továbbá a (g) záróemeltyű van elforgathatóan elrendezve. Ez utóbbinak meghajlított vége a (h) rúgó hatása alatt a (c) gátkorongnak (il, i2) stb. kivágásaiba kapaszkodik, miáltal a gátkorong rögzítve van. A gátkorong szabaddá tétele az (f) elektromágnes útján történik, melynek (k) horgonya összekötőrúd által a (g) záróemeltyűnek rövidebb karjával áll összeköttetésben. Az (f) elektromágnes gerjesztése történhetik az óraszerkezet útján bizonyos meghatározott és előre beállított időpontokban az (11, 13 stb.) kapcsolók által, pl. a lámpáknak este 6 órakor való meggyújtására, de történhetik egyszerű1 gombnyomás útján is tetszőleges éjjeli időben, vagy az (m) kézikapcsoló által (5. ábra) arra az esetre, ha az éjjeli időben a lámpáknak kigyújtása és eloltása szükséges. Az (m) nyomógomb vagy kézikikapcsoló helyett alkalmazhatunk természetesen egy pénzdarab bedobása által működtetett kapcsolókart is. A szerkezet működésére nézve a 3—6. ábrák szolgálnak magyarázattal. A kiindulás abból a követelményből történik, hogy a (d) csúszókontaktusnak az (1) lamellán való felfekvésekor, valamint a (2—6) kontaktuslamellákkal való érintkezésekor a lámpáknak ki kell gyúlniok. Ennélfogva tehát az (f) elektromágnesnek először is az (1) lamellán keresztül kell zárt áramkörbe juthatnia. Ez oly módon történik, hogy az (n) emeltyűkar meghatározott időpontokban az (e) bütykös korongnak (el) bütykéről lesiklik s ezáltal az (11) kapcsoló be lesz zárva (3. ábra). Az (11) kapcsolónak nyitása nemsokára ezután tetszőleges időpontban eszközölhető. Az áram ekkor a következő úton halad: A telep pozitív sarkától az (f) elektromágnesen, az (11) kapcsolón, az (1) lamellán, a (d) csuszókontaktuson keresztül a vezeték negatív sarkáig. A (g) záróemeltyű az (il) bevágásból kiemeltetik s erre a (d) csúszókontaktus mozgásba jön. A mint az (1) lamellát elhaladta, az (f) elektromágnes áram nélkül marad, a (g) záróemeltyű azonban nem csappanhat vissza, minthogy a (c) gátkorongnak peremén nyugszik és csakis a következő (i2) bevágás elérésekor csappanhat vissza. Ezalatt a (d) csúszókontaktus a (7) lamellára jut. Minthogy azonban ez utóbbi nem áramvezető, mivel a most már kinyitott (12) kapcsolóhoz van kapcsolva, így ebben az időpontban nem is történik semmi. (4. ábra). Mihelyt azonban az (12) kapcsolót bezárjuk, akkor a (d) csúszókontaktus a (8—11) lamellákon továbbcsúszik s ekkor a lámpák el lesznek oltva. A (12) lamellánál, mely az ezen időpontban nyílt (13) kapcsolóhoz van kapcsolva, a (g) záróemeltyű becsappan. (2, és 5. ábra). Ezen helyzetben a periodikus éjjeli világításnak a (c) gátkorong szabaddá tétele és teljes forgathatása által az (m) nyomógomb útján bármikor lehetségesnek kell lenni. Ez azáltal lehetséges, hogy az (m) nyomógomb kapcsoló a (7) és (12) lamellákhoz van kapcsolva. Az (12) kapcsolónak természetesen mindaddig zárva kell lennie, míg az időszakos éjjeli világításnak tartania kell. Az áram lefolyása az (m) kapcsolókontaktusnak bezárásakor a következő (5. ábra.) A battéria positiv sarkából az (f) elektromágnesen, (12) kapcsolón, (7) lamellán, (m) kapcsolón, (12) lamellán és (d) csuszókontaktuson át a telep negatív sarkáig. A (d) kontaktus ekkor mozgásba jön. Hogy azonban az elektromágnes (k) horgonya is meg legyen húzva, ha az (1) lamella a (d) csúszókontaktus alá illetőleg az (i 1) kivágás az emeltyűkar alá kerül, e célból a (12) és (1) lamellák között villamos vezetés van létesítve. Ha továbbá a (d) körülforgó csúszókontaktus a (7) lamellára jut, akkor ez utóbbi áramvezetővé lesz s a (k) horgony ismét meg lesz húzva, úgy hogy a (g) záróemeltyű nem csappanhat be. A csúszókontaktus tehát a (12) lamelláig tovább fog mozogni. Minthogy azonban az (m) kapcsoló azonnal újra kinyilik, a (12) lamella áramnélkül marad s a (g) emeltyű ezen helyzet elérésekor becsappan. (2., 5. és 6. ábrák.) A periodikus világítás tenáfc most már újra kezdődhetik és pedig mindaddig, míg az