63891. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gyújtógyártó gépeknél a gyújtószálaknak a tartósinekbe való bedugására
— 2 és 8—11. ábrán látható foganatosítási alaknál meg nem történhetik. Ezeknek a most jelzett foganatosítási alakoknak nagyobb munkabírását a későbbiekben fogjuk kimutatni. A 4—7. ábrán látható foganatosítási alak ugyanúgy működik, mint az 1—3. ábrán látható foganatosítási alak, az eltérés csakis abban van, hogy az (e) tolattyú föl- és lefelé mozog, oly célból, hogy a tolattyú fölső éle kissé magasabb állásba kerüljön, mint a betolandó gyújtószálak fölső éle, úgy, hogy a gyújtószálakat a tolattyú a betolásuknál minden esetben biztosan megfoghassa. A 4. ábrán a tolattyú a legmagasabb állásában van, a baloldalt lévő gyújtószálakat pedig az (n) tartósinbe már betolta. A 6. ábrán az (a) hornyolt lemez az (e) tolattyúval együtt már jobb felé mozog, az (e) tolattyú pedig annyira lesülyedt, hogy fölső éle éppen a gyújtószál vastagságának megfelelően áll a hornyok előtt. A 6. ábrán az (e) tolattyú az (a) hornyolt lemez további mozgása közben kissé magasabban áll, még pedig .annyival, amennyivel szükséges, hogy görbe vagy végén megrepedt gyújtószálat is megfoghasson. A 8—11. ábrán látható foganatosítási alaknál a teljesítmény a következő okokból nagyobbodik. Hogy az (a) hornyolt lemez hornyai ennek minden munkameneténél jól teljenek meg gyújtószálakkal, az szükséges, hogy a (b) gyújtószáltartály rázómozgást végezzen. Ha az (a) hornyolt lemezt az 1—3. ábrán vagy a 4—7. ábrán látható módon képezzük ki, a (b) tartályt csakis az (a) hornyolt lemez két végállásában szabad rázómozgásnak indítani, mert a (b) tartályt az (a) hornyolt lemez minden más állásában a fix (al) léc, illetve (e) tolattyú alul többé-kevésbbé elzárja, tehát a léc meggátolja, hogy a gyújtószálak a lemez hornyaiba bejussanak. Ennek megfelelően az (a) hornyolt lemez végállásaiban bizonyos ideig megállani kénytelen, ez a nyugvási időszak pedig akkora, mint a (b) gyújtószáltartály rázómozgásának időtartama. Ennek következtében a hornyolt lemez mozgásideje meghosszabbodik, mert hogy a belökendő gyújtószálak le ne törjenek, az (a) hornyolt lemeznek a (d) tartósinek előremozgásának ideje alatt nyugalomban kell lennie. A 8—11. ábrán ez anyugvási időszak nem szükséges. Ennél a foganatosítási alaknál ugyanis a munkafolyaöiat következő: A 8. ábrán a hornyolt lemez a baloldali végállásában van és a legmagasabb helyzetét elfoglaló (el) tolattyú a gyújtószálakat a (d) tartpsin furataiba belökte. A hornyolt lemez jobboldali hornyolt része a (b; gyújtószáltartály alatt foglal helyet, az (e2) tolattyú pedig a legmélyebb helyzetében van. Mialatt a hornyolt lemez balfelé mozgott, a gyújtószáltartály rázómozgása megkezdődött és addig tartott, míg a hornyolt lemez baloldali végállását el nem érte, minek következtében a lemez jobboldali hornyai gyújtószálakkal teltek meg. A 9. ábrán a hornyolt lemez már jobbfelé mozog, az (e2) tolattyú fölfelé mozgott, de legmagasabb állását még el nem érte, ellenben az (el) tolattyú lefelé mozgott. A 10. ábrán az (a) hornyolt lemez további jobbfelé való mozgása közben áz (e2) tolattyú legmagasabb állásába jutott és az (fl) tisztítófésű lesülyedt úgy, hogy fogai a lemez hornyaiba fogódzanak, tehát a lemez további jobbfelé való elmozdulásánál a hornyokban hátramaradt gyújtöszálmaradékokat ezekből kitakaríthatja. A 11. ábrán .a hornyolt lemez jobbfelé való mozgását befejezte, az (e2) tolattyú a gyújtószálakat a (d) sin furataiba belökte; ezalatt megy végbe a (b) gyújtószáltartály rázómozgása és mikor az (f2) tisztítófésű fölfelé mozgott, a hornyolt lemez balfelé való mozgását ismét megkezdheti, amennyiben az (el) tolattyú ekkor fölemelkedik és az (e) tolattyú lesülyed, hogy az (f2) tisztogatónak helyet engedjen, melynek fogai akkor a jobboldali rész hornyaiban beléphetnek és ezeket a faforgácsoktól megtisztogathatják. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés gyújtógyártógépeknél a gyújtószálaknak a tartósinekbe való betolá-