63709. lajstromszámú szabadalom • Szállítható csarnok röpülőgépek számára és eljárás fölállítására
egy vagy többszörös szélességének. A sátorvászon külső vége már most a távcsőszerű csőnek fölső végéhez lesz erősítve s miután a. szükséges számú függélyes támaszték és jármű egymás mellé van sorozva, az árbocok a már említett módon vitlákkal, elektromos erőátvitellel, víznyomással, vagy sűrített levegővel a magasba emeltetnek, miáltal a dobokról lecsavarodó vászonlapokat magukkal vonják. Ilyenformán lesz a csarnok fölállítva. Az ugyanazon a járműveken szállított dúcokkal az oszlopok egymáshoz képest tetszés szerinti magasságban kimerevíthehetők úgy, hogy az egész rendszer nagyobb stabilitást nyer. Ezen dúcok az árbocvégekkel összecsavarhatok vagy más módon is összeerősíthetők azokkal. Hogy a függőleges dúcok oldalnyomás ellen biztosítva legyenek, azok oldalt lehorgonyzott kötelekkel lesznek kimerevítve. A találmány tárgya a csatolt ábrán van föltüntetve, ós pedig az 1. ábra a csarnokot oldalnézetben mutatja; a 2. ábra ugyanazt keresztmetszetben ábrázolja, a 3. ábra a csarnok fölülnézete, a 4. ábra- a függélyes tartók elrendezését és a kime-revítés módját mutatja, az 5. ábra a tartókat ábrázolja a távcsőszerűleg egymásba tolt csövekkel és az oldalsó harántmerevítésekkel; a 6. ábra egy szállítókocsi oldalnézetét a 7. ábra pedig ugyanannak előlnézetét mutatja; a 8. abra a folytatólagos tengelyre egymás 'mellé helyezett vitorlavászondoboknak nézete az ágyazás föltüntetése mellett a legöngyölítés pillanatában. (A) a távcsőszerűen egymásba tolható támasztékokat jelzi, (B) a vászondobokat, amelyek legymás mellé sorozva és tegöngyölítve, a csarnoknak egy teljes oldalfalát alkotják. (C) egy tetszés szerinti szerkezetű szállítókocsit ábrázol, mely a vávászondobok, a távcsőszerű támasztékok, a merevítőkötelek és egyéb szerkezeti anyagok szállítására szolgál. A (C) kocsinak a földhöz való megerősítése és annak lehorgonyozása valamely alkalmas módon történik. (d) sodronyköteleket ábrázol, melyek alkalmas (i) feszítőszerkezetek vagy vitlákkal lesznek megfeszítve, (m) egy kompresszor, amely (f) emelő segélyével hozatik működésbe, (g) csomópontokat jelöl, melyeken a merevítőkötelek, illetőleg a sátorvásznak vannak megerősítve. Az előbb említett (b) kocsin 2, 3 vagy több (B) dob is lehet elrendezve, amelyeknek mindegyike, egyenlő szélességű és hosszúságú sátorvásznat hord. A 6. és 7. lábra 3 (B) vászondobbal és 8 (o) kötéldobbal fölszerelt kocsit ábrázol; a kocsin van még ezenkívül három távcsőszerűen egymásba tolt csövekből állló oszlop is. A sátorfal elkészítése céljából eaen (B) dobok a kocsiról levétetnek és egy közös tengelyen egymás mögé soroztatnak, mely tengely a létesítendő csarnok mindkét hosszoldalainak irányába esik. Ezen (B) dobok mindegyike egy-egy ily sátorvászondarabot ad :a sátorfal megalkotásához. Az egyes dobok (e) osapágybakokra lesznek helyezve és erősen lehorgonyozva, hogy a föllépő húzó feszültséggel szemben elegendő ellenállásuk legyen. Valamennyi dobnak egy közös tengelyen való elhelyezése már most lehetővé teszi a sátorvásznaknak egyenletes, közös, legöngyölítését a fölszerelésnél és a dobokra való egyenletes, közös felgöngyölítését a csarnok szétszedése alkalmával. Az egyes dobok közös forgatás céljából alkalmas miódon egymással össze lesznek kapcsolva és biztosítva. Miután a (B) ísátorvásznak végeikkel a forgó tengelyről legöngyölíttettek és a legbelső csövek árbocaihoz erősíttettek, mely csövek a csarnok legmagasabb részét fogják alkotni, valamennyi (m) sűrített levegőtartó, valamennyi kompresszor mellett, 111. valamennyi oszlopnál álló ember által vezényszóra működésbe hozatik és valamennyi a csarnokot hordó oszlop egyidejűleg a kívánt magasságba tolatik. Emellett a (B)