63638. lajstromszámú szabadalom • Eljárás krómmal vagy más effélével cserzett, talpak készítésére alkalmas bőr utócserzésére
eredmény teljesen különbözik amazoktól. Az ismert eljárásoknál a krómmal cserzett bőrnek utócserzésénél a tannin vagy másefféle tényleg ugyanazzal a szereppel bír, mint a növényileg eserzett bőrnél, amenynyiben az nemcsak a rostra rögzíttetik, hanem egyúttal töltés gyanánt is szolgál a rostok között. Ezzel szemben a találmány szerinti eljárásnál a tannin kizárólag arra szolgál, hogy a bőr rostjait képező részecskéket összetapassza és vízállóvá tegye, amely részecskéket tudvalevőleg a paraffiin nem tesz vízállóvá. A találmány szerint, ellentétben azzal, ami valamennyi ismert eljárásnál történik, amelyeknél a lehető legnagyobb mennyiségű tannint iparkodnak a bőrbe bevinni, az összes tannint, mely nincs a rostokra rögzítve, mosás útján eltávolítjuk. A bőr, amelyet így mostunk és utólag paraffinnal és gyantával vagy más vízáthatlan anyaggal, illetve keverékkel kezeltünk, olyan vízállósággal bír, amely azt talpbőr gyanánt kiválóan alkalmassá teszi. A krómmal cserzett bőr, amely utócserzésnek vettetett alá és növényileg töltetett ki, 24 óra alatt súlyának 30—40%-át tevő vizet vesz föl. Az a bőr, amelyet először krómmal, azután paraffinnal kezeltünk, ugyanannyi idő alatt súlyának 12%-át tevő vizet vesz föl. Ellenben a találmány tárgyát tevő eljárással kezelt bőr ugyanannyi, sőt kétszer vagy háromszor olyan hosszú idő alatt is csak 5—8°/0 vizet vesz föl. Miután a találmány tárgyát tevő eljárás szerint cserzett bőrt szárítás végett nem kell keretekre kifeszíteni, amint azt az egyszerűen krómmal kezelt bőrrel meg kell tenni, ennek folytán az nagyobb vastagságban tartható meg. A maximális vastagság megtartása abból is kitűnik, hogy a találmány szerinti eljárással cserzett bőrt nem kell kikalapálni, amint azt a növényi cserzőanyaggal töltött bőrrel meg kell tenni. Ha az eljárás első részében cserzőleveket használunk, amelyek sárgás, kevéssé festett tanninból állanak, akkor a bőr zöldes színt kap, amely majdnem egyezik a tiszta krómmal cserzett bőr színével. Természetes, hogy az eljárás foganatosítására a fönt említett, a kitöltésre használt, paraffinból és gyantából álló keverék helyett más, hasonló anyagot is használhatunk. Az eljárás nemcsak krómsóval, hanem más anyagokkal, pl. formaldehiddel vagy chinónnal kémiailag cserzett bőrökre is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás krómmal cserzett bőrök utócserzésére, jellemezve azáltal, hogy a krómmal cserzett bőrt növényi cserzőlébe mártjuk, azután azt a rosttal nem egyesült növényi cserzőanyagok teljes eltávolítása végett kimossuk, végül paraffinnak és gyantának vagy más anyagoknak keverékébe mártjuk, oly célból, hogy kitöltsük azokat a hézagokat, a melyek a növényi cserzőanyagok kimosása után a rostok között visszamaradtak. 2. Az 1. igény szerinti eljárás foganatosítási módja, jellemezve azáltal, hogy formaldehiddel, chinónnal vagy más effélével kémiailag cserzett bőröket vetünk alá az 1. igény szerinti utócserzésnek. PAUAS RÉ8ZVÉNYrARŐA8ÁG NYOMDÁJA BU0ÁPG8TBN-