63629. lajstromszámú szabadalom • Fölsőrész nyomógombzárak számára
része, akkor a gombfejre gyakorolt oldalsó húzás nem eredményezheti a gombtór kioldódását, mivel a gombfej nem billenhet ki a süvegből. A (b) süveg megszűkített (f) széle ugyanis az (e) gomb tövét megtámasztja, mihelyt a gomb as (e) nyíl irányában ható erő által oldalt tolatik úgy, hogy az az erŐnyomaték, mfely a gombot a süvegből kibillenteni törekszik, sokkal rövidebb karral bír, vagyis az (1) erővonalnak az (1") irányban fekvő megtámasztási ponttól való merőleges távolsága sokkal kisebb, semhogy hatásosan érvényesülhetne. A gombzárnak oldalirányú húzás esetében való biztosítását még az is elősegíti, hogy a húzás irányában fekvő rúgóág a süveg hasítékában marad s ennekfolytán a gombzár egyes részei úgy működnek együtt, hogy a gombnak merőleges irányban való eltolódásával szemben ellenállást fejtenek ki. Bk a hatás azonban csak akkor érhető el, ha a süveg a gombrésznek az említett játékot engedi meg. A gombfejnek a süvegben való megtámasztása (az (1') nyíl irány a mentén fekvő pontban) nem következhetik be korábban, mint a gomb tövének az (f szélen való megtámasztása, mivel máskülönben elég hosszú karral (= az (1) és (l'j irányvonalnak merőleges távolsága) bíró erőnyomaték létesülne, mely a gombrészt a süvegből kibillenthetné. A süvegnek legalább is annyi játékot kell a gomb számára engednie, hogy a gombnak a süveg belsejében és a bebocsátó nyílás szélén való megtámasztása egyidejűleg menjen végbe. SZABADALMI IGÉNY. Fölsőrész nyomógombzárak számára, melyeknél a kisajtolt süveg hasítékain át rúgóágak nyúlnak a süveg belsejébe, jellemezve azáltal, hogy a gombrész bebocsátására szolgáló nyílás szűkebb, mint a süvegnek a rúgóágak bebocsátó hasítékait tartalmazó része és a süveg a gombfejnek annyi játékot enged meg, hogy a gombfej oldalirányú eltolás esetén, korábban vagy ugyanakkor támaszkodik meg a bebocsátó nyílás szélén, mint a süveg belsejében, mielőtt még a húzóerő irányában fekvő rúgóág a hasítékából kinyomatnék. (1 rajzlap melléklettel.) pallas részvénytársaság nyomdája budapesten.