63506. lajstromszámú szabadalom • Tartószerkezet nyakszíjon hordandó látcsövek számára
_ 2 — d) részét összetartó (b) csapra van rátolva és ezen látcsőrészeknek tokjaihoz szorulnak. A kapocs ily módon a látcsövön tartatik, amikor is a hosszabb (al) szár a (c) látcsőrészen harántirányban túlnyúlik és ezen látcsörészhez a rajzban látható módon hozzászorul. Ha az elül lelógó látcsövet bekapcsolni vagyis rögzíteni akarjuk, akkor azt a leírt kapocsnak hosszabb (al) szárával az egyenruhának, ill. kabátnak átlapuló mellrésze alá toljuk, melynek két szomszédos gombja között az (al) szár fölvételére elegendő hely van. Ezen bekapcsolásnál az (al) szár a távcsőnek (c) részétől kissé távolodik és a kabátszövetet közbeszorítja. A távcső tehát a kabálon a szövet közbeszorítása által tartatik meg és így sem előre, sem oldalt el nem mozdulhat. Az (a) kapocs a távcsőről levehető és azután fordított helyzetben visszahelyezhető (3. ábra). A kapcsot alkotó rúgó nickellel, mázzal 'vagy bőrrel vonható be. A kapocs, ill. rugalmas nyelv a távcsövei szilárdan is összeköthető és a távcsőhöz képest másként helyezhető elő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tartószerkezet nyakszíjon hordandó látcsövek számára, ezek himbálódzásának elkerülésére, jellemezve egy a távcsővel összekötött kapocs, ill. rugalmas nyelv által, mely a távcsőnek eltolása révén a ruházatnak vagy katonai fölszerelésnek valamely kiálló, ill. átlapuló része alá csúsztatható, melyen a távcső föl- és le- vagy ide- és odahimbálódzás ellen biztosíttatik. 2. Az 1. alatt igényelt tartószerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kapocs egy lemezrúgóból áll, mely háromszögalakúan vain meghajlítva és egy a háromszögön szabadon túlnyúló szárral bír, amikor is a kapocs a rövid szárakkal a távcsőnek csuklócsapjára van tolva és a távcsőrészekhez szorul, míg a hoszszabb szár a begombolt kabátnak fölső mellrésze alá tolható. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNY TÁR8A8ÁG "TIOMOÁJA BUDAPESTEN