63488. lajstromszámú szabadalom • Több fényérzékeny fölület (lemezek filmek vagy hasonlók) befogadására szolgáló tok

ujjunkkal leszorítva eltoljuk (9. ábra), úgy a filmekkel ellátott (7) lapok a (14) fonal által megtartatnak, minthogy ez utóbbi azokat a (8) szorítólemezre erősíti, melyet viszont a (10) nyelv az (1) külső tokon tart meg. A (7) kihúzólapok közül tehát azok, melyeknek számát a 9. ábra szerint nem szorítjuk le, a (4) tokkal egyidejűleg nem tolatnak föl, hanem csakis a leszorított kihúzólap és ennek folytán az első film exponál tátik. Az exponálás után a (4) tokot betoljuk. Ha most az utóbbit, a (2) számra nyomást gyakorolva, újra kihúzzuk, úgy az első (7') kihúzólapnak (9) nyelve a (4) tokra szorított hüvelyk- és mutatóujj között tartatik meg, a (4) tokkal együtt kihúzatik és a (7') ki­húzólap a (14) fonalról, mely azt a (8) szorító­lemezen tartja, leszakad, kihúzható és el­távolítható úgy, hogy a második film jut a megvilágított helyzetbe. Hogy a rákövetkező fölületeket a meg­világítási helyzetbe hozzuk, a hüvelyk- és mutatóujjal a következő számokra sorjában nyomást gyakorolva hasonló föl- és letolást végzünk. Az utolsó film a (4) tokkal együtt nem tolatik föl, mert ez magán a (8) szorító­lemezen van. Valahányszor a (4) tokot föl­toljuk, ez a hozzája a (12) szalag útján megerősített (8) szorítólemezek közül azt amelyikre a (12) szalag erősítve van, magá­val viszi. A (8) szorítólemezek nyílnak és a filmet az (1) tok belső fölületére szorít­ják, melyben a (2) ablak olyképen van al­kalmazva, hogy a film a helyes helyzetbe kerüljön. Ha a (4) belső tókot az (1) külső tok bel­sejébe visszatoljuk, úgy a filmcsomag tel­jesen fénymentesen zárva van és a készü­lékből kivehető. Az egyes képek előhívásá­hoz tehát nem kell az összes filmek expo­nálását bevárni. A (4) tok fölső végén nyílás van, melyen át az exponált filmeket kihúzó­lapjaikkal együtt kihúzhatjuk, viszont a nem exponált filmek használatra készen a (4) tokban maradnak. Az egész filmcsomag min­den segédkeret nélkül helyezhető be a fény­képező készülékbe. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Több fényérzékeny fölület (lemezek, fil­mek vagy hasonlók) befogadására szol­gáló tok, azáltal jellemezve, hogy négy­szögletes nyílással ellátott külső tokban belső tok van eltolhatóan elrendezve, mely utóbbiban a fényérzékeny filmek olyképen vannak alkalmazva, hogy a belső toknak a külső tokból való kihúza­tásánál a filmek sorjában a külső tok­nak négyszögletes megvilágító nyílása elé kerülnek. 2. Az 1. alatt védett tok foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a külső tok megvilágító nyílásának alsó széle Y-alakúan és lekerekített sarkokkal van kiképezve. 3. Az 1. alatt védett tok foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fényérzékeny fölületek keretei nyelvekkel vannak el­látva, melyek alul a belső toknak fény­hatás ellen védett ablakaira fekszenek úgy, hogy ezen számok közül vala­melyiket megfogva és a belső tokot föl­felé húzva a már exponált fölületeket ezzel együttesen fölhúzzuk és a szám­nak megfelelő nem exponált fölületeket a megvilágítási helyzetbe hozzuk. 4. Az 1. alatt védett tok foganatosítási alakja, jellemezve a fényérzékeny fölületeket csakis a megvilágítás közben a meg­világító nyílásra szorító, azonban a belső •toknak be- és kimozgatása közben a szorítást megszüntető berendezés által, mely azokat a közvetlenül azelőtt meg­világított fölület helyzetének elfoglalá­sára kényszeríti. 5. Az 1. alatt védett tok foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fényérzékeny fölületeknek a megvilágító nyílásra való szorítására szolgáló berendezés keretből áll, melyet négy merev fölület képez, melyek hajlékony anyag után olyképen vannak egymással összekötve, hogy az így képezett egyenközlap fölületeinek egymásfelé való elmozgathatósága által annyira deformálódhatik, hogy az általa kifejtett nyomás megszűnik. 6. Az 1. alatt védett tok foganatosítási alakja,

Next

/
Thumbnails
Contents