63392. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés olyan önműködő üzemű távbeszélőberendezésekhez melyekben különböző értékű összeköttetések pl. (helyi és távolsági forgalomra szolgáló összeköttetések) létesítendők

kívánt helyi forgalmú előfizető vezetékét elfoglaltság szempontjából megvizsgálja, akkor a következő esetek fordulhatnak elő: a kívánt előfizető vezetéke vagy szabad, vagy el van foglalva, továbbá az utóbbi esetben még tekintetbe veendő az is, hogy az előfizető távolsági, vagy helyi forgalmú másik előfizetővel beszél-e ? Ez esetek mind­egyikében a távolsági forgalmú központ kapcsoló hivatalnoka külön-külön jelzést kap pl. különböző zümmögő jelzések alakjában. A kívánt előfizető vezetékének megvizs­gálása céljából a távolsági forgalmú köz­pontban valamely kapcsoló , módszer pl. egy billentyű lenyomásával a beszélgetési veze­ték (a) ágának a földdel való összekapcso­lása segélyével, az (AS1) készülékcsoport (Al) relaisjének gerjesztését eszközöljük, mikor is áramkör jön létre a földből a tele­pen, az (Al) relaisn, az (8) relais (43) nyu­galmi kontaktusán, a (41) kontaktuson, az (o4) kapcsolókaron és az (al, a) vezetéke­ken át a távolsági forgalmú központhez és ott vissza a földbe, miáltal az (Al) relais gerjed. Utóbbi, (44) kontaktusával áramkö­röket készít elő az (Fr, FV) és (OV) züm­mögök számára, melyek csak majd a (27, 45) vagy (46) kontaktusok egyikének zárása­kor záratnak és azután a (47) és (48) teker­csek útján az (Al) ^relaisre, a (Bl) fojtó­tekercsre és ezzel a távolsági forgalmú köz­pont hivatalnokának hallgatójára hatnak. Az (Al) relais továbbá megszakítja (471, 481) kontaktusait és zárja a (49) és (50) kon­taktusokat. Utóbbin át áramkör létesül most a földből a telepen, egy (w3) ellenálláson, az (50) kontaktuson, a (Pl) relais (p2) teker­csén, a (Pl) relais (33) munkakontaktusán ós a (49, 35) kontaktusokon át vissza a földbe. A (pl) tekerccsel ellentétesen ható (p2) tekercs ezen áram folytán a (Pl) relaist, armatúráját leejteni készteti. Most a (VI) relais kúp áramot a földből a telepen, a (VI) relaisn, a (Pl) relais (38) nyugalmi kontaktusán, a (49) kontaktuson és a (35) nyugalmi kontaktuson át vissza a földbe vezető úton úgy, hogy a (Vl) relais gerjed és az (51, 52) kontaktusokat zárja. Az (51) kontaktuson át a (VI) relais számára egy második áramkör záródik, míg az (52) kon­taktuson át a föld kapcsolódik, a (P2) relais tekercseihez. Ha szabad a kívánt előfizető vezeték, akkor ennek előválasztójából ismét áram folyik a vezetékválasztó (o3) vizsgáló kar­jához ugyanúgy, amint azt föntebb a helyi forgalmú összeköttetés létesítésének ismer­tetésekor leírtuk. Ez áram azonban most nem folyik keresztül a (P) relaison, melyet a gerjesztett állapotban tartott (A) relais a (17) kontaktusnál lekapcsolva tart (termé­szetesen ekkor a (P) relais által megindított egyéb folyamatok is megszüntettetnek, fő­leg a kívánt előfizető fölhívása a vezeték­választó berendezései segélyével), hanem az (c3) vizsgáló kartól az (53) és (c2) vezeté­keken, az (o9) karon, a (p3, p4) tekercseken és az (52) kontaktuson át vissza a földbe gerjeszti a (P2) relaist, mely (46, 54, 55) és (35) munkakontaktusait zárja. A (46) kontaktus zárásával az (Fr) zümmögő be­rendezés «szabad» jelzése a távolsági for­galmú központ hivatalnokának hallgatójára vivődik át, mely jelzés mindaddig tart, ameddig a távolsági forgalmú központban a vizsgáló billentyű le van nyomva. Az (54) és (55) kontaktusokon át az (8) relais, a kívánt előfizető számára mikrofontápláló híd gyanánt, ezen előfizető beszélgetési vezeté­kéhez kapcsolódik ós a (35) kontaktuson át a (P2) relais nagyobb most (p4) tekercse rövidre záródik úgy, hogy a (c2) vezetéken a potenciál nő és ezzel a kívánt előfizető vezetéke elfoglalttá tétetik. Egyidejűleg a (35) nyugalmi kontaktus megszakítása foly­tán a (VI) relais kettős áramköre is meg­szakad és e relais leejti armatúráját. A távolsági forgalmú központ most ismert módon fölhívhatja a kívánt előfizetőt és be­szélgetési összeköttetést létesíthet a hívó távolsági forgalmú előfizetővel. Ha jelentkezik az előfizető, akkor ezáltal záródik a vezetékhurok és áram folyik most a földből a telepen, az (8) relais (1) teker­csén, az (54) kontaktuson, az (o7) kapcsoló karon, az (a2) és (56) vezetékeken, az (ol) kapcsoló kiron, a helyi forgalmú előfizető vezetékének (a) ágán, azután vissza ennek

Next

/
Thumbnails
Contents