63263. lajstromszámú szabadalom • Berendezés fényképeknek fölvételére, előhívására és rögzítésére

A (119) keret belső végének sarkain (120) lapnyúlványok, külső végének sarkain pedig (121) lapnyúlványok vannak. Ezen lap­nyúlványok a szögemelők hosszabb karjai­val állnak kapcsolatba. A (121) nyúlvá­nyok célszerűen kissé hosszabbak a (120) nyúlványoknál, miáltal a merítőkeret a tar­tányba való szorításakor ferde helyzetet foglal el és a ház külső vége felé lejt. A merítőkeretnek lengő mozgása a filmet a fürdőbe mártja, és azt a tartányban hossz­irányban és ferde helyzetben ide-oda moz­gatja, miáltal a film alatt esetleg össze­gyűlt légbuborékok eltávoznak. Már említett módon a szögemelők a (79) keret befelé-mozgatása által hozattak mű­ködésbe ; a befelé mozgatott keretnek meg­felelő mozgás-iránnyal ellenkező irányú mozgásba a szögemelőket (122) rúgó hozza, melynek egyik vége (115) rúddal van ösz­szekapcsolva, míg annak másik vége a (112) tengelyhez van erősítve. Ezen rúgó a me­rítőkeretet visszahúzza a magasba a (115) keresztrúd pályáján kívül. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés fényképeknek fölvételére, elő­hívására és rögzítésére, azáltal jellemezve, hogy az (53) vezetőhengeren átvezetett filmnek egy (48) megvilágítókamrán való átvezetésére, kifelé mozgó (79) csúszó­keret által mozgatott (55, 56) továbbító­hengerek szolgálnak, melyek a megvi­lágított filmdarabot egy alattuk elren­. dezett (69) előhivófolyadék-tartányba ve­zetik, hogy továbbá az előhívó-filmrész­nek a (69) előhívótartányból való kihú­zására a (79) vízszintes csúszókereten elrendezett és a filmet körülfogó (105) keresztrúd szolgál, mely a filmet (106) rögzítőfürdő fölé húzza, melybe az (101) késsel való elmetszésé után belehull, mely kés a (79) csúszókeret (98) üt­közőjéről hozatik a kellő pillanatban működésbe, mely keretnek befelé moz­gatása által az összes részek kezdeti helyzetükbe jutnak vissza. 4. Az í. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (55, 56) továbbító-hengerek a filmnek mozdulatlan helyzetébe való tartására,: addig vannak álló helyzetükben rög­zítve, míg azoknak (59) akasztókerekébe belekapcsolódó zárókilincset a teljesen betolt és a kilincs (77) részére nyomást gyakorló (79) tolókeret ki nem kap­csolja. Az 1. ós 2. alatt igényelt berendezés ki­viteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a. fölvételre alkalmas filmdarab előretolá­sára a kapcsolt (55, 56) hengerek és (61) kézi-forgattyú segélyével, a kellő­képen méretezett (59) kapcsolókerék (62) ütközővel van ellátva, mely a kellő filmhossz előretolása után a rugalmasan ágyazott (65) tartó (64) bordájának üt­közi kneki, mely (65) tartó további filmdarabnak újabb fényképfölvételéhez való kiadása céljából az (59) kapcsoló­kerékkel lenyomható. Az 1—3. alatt igényelt berendezés kivi­teli alakja, azáltal jellemezve, hogy a levágott filmdarab úszásának megaka­dályozására a (106) rögzítő-fürdőben (113, 114) szögemelők vannak kiképezve, melyek rendes körülmények között (122) rugók által magasan tartott (119) merí­tőkeretet hordanak, mely merítőkeret a (79) tolókeretet (117) ütközőjének, a itolókeretet fölfelémozgásának végénn a (114) szögemelő rövidebb karjával kap­csolt (116) horogba való ütközésekor a (122) rúgóhatás ellenében a filmdarabra nyomást gyakorol ós azt hosszirányú mozgatás közben a rögzítő-fürdőbe be­mártja. Az 1—4. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a rögzítő­fürdőbe mártott filmdarab alatt lévő légbuborékok eltávozásának megkönnyí­tése céljából a (119) merítőkeret a rög­zítőfürdőben való hosszirányú mozgásá­nak irányában lejtősen van kiképezve. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents