63174. lajstromszámú szabadalom • Kézi vetőgép
részek helyzetének változtatásával az egyszerre elvetendő magvak száma tetszés szerint változtatható legyen. A készülék használati módja rendkívül egyszerű. A tartány megtöltése után a (b, c) rudakat az (m, 11) fogantyúk segélyével az 1. ábra szerinti helyzetbe állítjuk, amikor is a tartanyból a tolóka által kihúzott magvak az (i, j) görbe lapok közé esnek. Ha most ez utóbbiakat a földbe szúrjuk (1. ábra) és azután az (m, n) fogantyúkat egymáshoz közelítjük (2. ábra), akkor az (i, j) lapok szétválnak és a földben kis gödröt létesítenek, melynek fenekére a magvak1 lehullnak, míg 'ugyanakkor a tolóka (g) kivágása ismét a tartány fenekének nyílása alá kerül, Ennek megtörténtével a készülék a földből kihúzható' s a rudak ismét az 1. ábra szerinti helyzetbe állíthatók, mire a leírt műveletek újból ismétejhetők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kézi vetőgép, jellemezve két, fogószerűen összekötött rúd által, melyek egyikéhez a magtart-ány, másikához pedig a tartány fenéknyílása alatt ide-oda mozgatott tolóka van erősítve, mely utóbbi a fenéknyíláson átesett magvakat fölvevő és a tartány alól kivezető nyílással van ellátva. 2. Az 1. igénypont szerinti kézi vetőgép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a magtartányt hordozó rúdon egy hüvely van elrendezve, mely a tolóka kivágásából ¡kieső magvakat a rudak alsó vége által a földben kiképezett fészekbe vezeti. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti kézi vetőgép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a rudaknak a földbe szúrandó alsó végén ásószerűen görbe lapok vannak elrendezve, melyek a rúdvégek öszszecsukott helyzetében a közöttük lévő magvakat fogva tartják, a rúdvégek széthúzása alkalmával pedig a magvak számára a földben fészket létesítnek. 4. Az 1.. igénypont szerinti kézi vetőgép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a tolóka a mozgatására szolgáló rúddal beállíthatóan van összekötve és a tolóka lökethosszát szabályozó ütköző szintén beállíthatóan van elrendezve oly célból, hogy az egyidejűleg elvetendő magvak száma változtatható legyen. (1 rajzlap melléklettől.) PALIA6 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN