62962. lajstromszámú szabadalom • Eljárás alapanyagaik tekintetében eszterszerű vegyületek előállítására
pl. a folyadéknak folytonos mozgásáról kell gondoskodnunk, hogy a föltárandó mészsót folytonosan, vagy időszakosan elegendő kontaktusban tartsuk az oldattal, illetve eleggyel. Tejsav egyedül vagy vizes oldatban természetesen, csak annyi kálciumkarbonátot tárhat föl és oldhat, ill. leköthet meszet, míg gyönge alkáliás reakció mellett só, nevezetesen tejsavas mész (kálciumlactat) Ca (C3 M6 08 ) 2 + 5fla O nem képződött. A jelen találmány a többértékű alkoholoknak, illetőleg a kifejezetten savjéllegű anyagoknak a földalkálifémek (pl. kálcium), a földfémek (pl. mágnézium, silicium) nehezen oldható sóira, valamint nehezen oldható szerves vegyütetekre (pl. húgysavra, húgysavas sókra) való hatását oly test előállítására hasznosítja, mely alapanyagai tekintetében ugyan az eszterekhez csatlakozik, ez utóbbiaktól azonban lényegesen abban különbözik, hogy benne az alapanyagok csak híg vizes oldatban, illetőleg elegyben lépnek föl és a többértékű alkohol a sav-, vagy savszerűen ható anyaggal szemben túlnyótfló mennyiségben van jelen. A tulajdonképeni eszterekkei szemben sav- vagy savszerűen ható anyag csekély mennyiségét tartalmazó többértékű vizes alkohololdat azzal a meglepő hatással bír, hogy a föntemlített nehezen oldható sók vagy vegyületek (pl. szénsavas, foszforsavas, kénsavas, oxálsavas mész, húgysav, húgysavas, sók, szén, oxál-, foszforsavas, mágnézia stb.) tekintélyes mennyiségeit oldja: oly tulajdonság, melyet a tulajdonképeni eszterek hasonló mértékben föl nem mutatnak. Ezen tulajdonságuk folytán a jelen találmány szerinti eljárás útján kapott eszterszerű, vagy eszterekhez hasonló testek kiválóan alkalmasak az állati szervezet beteges lerakódásai kiküszöbölésére és meggátlására alkalmas szer gyanánt pl. idegen testeknek mint mészsóknak az edény-és a kiválasztó rendszerben való meggyiilemlése, húgysavnak és húgysavas sóknak a csuklókban való lerakódása elleni szer gyanánt stb. Eszterszerűen ható testeknek a jelen találmány szerinti előállításának néhány különösen célszerű foganatosítási módja a következő : 200—300 cm3 1'23 fajsúlyú glycerint, 10—30 cm8 tejsavavat vagy citromsavat (vízmentes), • . 700—800 cm8 vizet, vagy 200—300 cm8 1'23 fajsúlyú glycerint, 2—5 g, (vízmentes) sósavat, 700—800 cm8 vizet, vagy 200—300 cm8 1*23 fajsúlyú glycerint, 20—60 g. kazeint (a tehéntej sajtanyagát), 700—800 g. vizet közepes hőmérsékléten (20—45° C-on elegyítünk. A többértékű alkoholt a megadott keverési arányoknak megfelelő sav és savszerűen ható anyag (kazein, albumín), adalékával együtt is elegyíthetjük. Az említett anyagok keverékei elegyei súlyuk feléig terjedő mennyiségű j mész, ill. az említett nehezen oldható sók vagy vegyületek oldására, illetve abszorbeálása képesek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás alapanyagaik tekintetében eszterszerű vegyületek előállítására, jellemezve azáltal, hogy valamely többértékű alkoholt aránylag csekély, kifejezetten savszerűen ható anj'agok adalékával elegyítünk és az elegyhez fölös mennyiségű vizet adagolunk. 2. Az 1. alatti igényben védett eljárásnak egy foganatositási módja, jellemezve azáltal, hogy 100—300 rósz vízmentes glycerint 10—30 rész vízmentes szerves savval és 700—800 rész vízzel elegyítünk. 3. Az 1. alatti igényben védett eljárásnak egy foganatosítási módja, jellemezve azáltal, hogy 100—300 rész vízmentes „ glycerint 10—50 rész kazeinnal ós 700—800 rész vízzel elegyítünk. 4. Az 1—3. alatti igényben védett eljárás-