62889. lajstromszámú szabadalom • Berendezés járművek tolóablakainak rögzítésére
nak a szilárdan álló külső vezetékrészhez szorítása által tömített zárás érhető el, úgy hogy az ablaküregbe víz, por, eigarettjahamu vagy más szenny be nen:. haíolhat. A mellékelt rajzon a talalruány tárgyának két példakép vett fogana-.osítAsi alakja látható, még pedig az 1. és 2. ábrán az első, a 3. és 7. ábrákon pedig a második foganatosítási alak van föltüníetve, megjegyezvén, hogy a Lerendezés egyes alkotórészeinek számozása nem tartalmazza a számokat folytatólagos sorrendben. Az 1. ábra a kocsifalnak az ablakot tartó részén át vett metszetét, a 2. ábra az ablak belső nézetét mutatja. (í) jelzi az ablak külső vezetékét, (2) a belső mozgatható nyomókeretet, (1) az ablaküveget, mely keret né'kül van kiképezve. A (2) nyomókeretet fölvevő nyílás (28) aldalfalaiból az (54) peckek nyúlnak ki, melyek a nyomókeret rézsútos ^55) csúszó veztékeibe, illetőleg hasítékaiba kapaszkodnak. A nyomókeretben ágyazott (30) tengely két végén az (56) excenterek vannak alkalmazva, melyek a szilárdan álló (28) oldalfal mélyedésébe vannak beillesztve. A (30) tengely a (29) fogantyúval van ellátva. Az ablaküveg fölső végén a (21) húzó gomb van megerősítve. (10) jelzi az üreget, melybe a súllyal vagy rúgóval kiegyensúlyozott ablak lesülyedhet. A berendezés működési módja a következő: Ha a (30) tengellyel mereven összekötött (29) fogantyút a nyíl irányában (1. ábra) átforgatjuk, a (30) excenteres tengely a nyomókeretet az (1) ablak felé mozgatja és egyúttal lehúzza. A nyomókereten alkalmazott rézsútos (55) hasítékok folytán, melyekbe a szilárdan álló fal (54) peckei kapaszkodnak, az excenteres tengely által létesített mozgás a nyomókeret fölső részére is kényszermozgásszerűen átvitetik úgy, hogy a nyomókeret kezdő helyzetéhez párhuzamosan tolódik el és így az ablakhoz egyidejűleg föliil és alul, egész fölületével jut érintkezésbe. Ezen mozgások a fogantyú egyszerű visszaforgatása által ellenkező értelemben hajthatók végre, miáltal az ablak szabaddá válik úgy, hogy a (21) gomb segítségével könnyen lehet föl- vagy letolni. Az (54) peckek természetesen a nvomckereten és az (55) hasítékok a szilárdan álló falakban rendezhetők el, valamint a hasítékok rézsútosan kifelé vagy befelé irányozhatók, a szerint, hogy az ablakot a fogantyú fölfelé- vagy lefelémozgatása által akarjuk-e a (2) nyomókeret nyomásától megszabadítani. A rögzítő berendezésnek a 3—7. ábrákon íöltüntetett foganatosítási alakja különösen arra való, hogy az ablak kikapcsolásánál a nyomórúgók erejének legyőzésére fordítandó munkát jelentékenyen csökkentse és így a kikapcsolást megkönnyítse és kényelmesebbé tegye. A 3. ábra a kocsifal azon részének metszetét, melyen az ablak van alkalmazva, a 4. ábra a 3. ábrának A—B vonala szerint vett vízszintes metszetében az egyik ablaksarkot, az 5 abra a 3. ábrához hasonló metszetet az ablak kikapcsolt helyzetében, a 6. ábra az ablak külső, a 7, ábra az ablak belső nézetét mutatja. (1) jelzi a külső (12) vezeték és a lendíthető (2) keret között csúszó keretes ablakot, melynek (2) nyomókeretét vagy a saját súlya, vagy pedig a rajzon föl nem tüntetett rúgók állandóan az ablakhoz szorítva igyekeznek tartani. (28a, 28b) jelzik azon falakat, melyek a (10) üreget képezik, melybe az ablak a nyitásnál behatol (5, ábra). (29) jelzi a kétkarú emelő erőkarját, mely emelő támaszpontját a (30) tengely képezi és melynek (31) teheikarja excenteresen görbített (31a) nyemófölület gyanánt van kiképezve. Ezen nyomófölület a (28b) fallal összekötött szilárd (32) ellentámaszon állandóan fölfekszik, a (30) tengely pedig a lendíthető (2) kehit (33) nyúlványaiban van forgathatóan ágyazva. A nyomókeret két oldalán húzó elemeket képező (34a) és (34b) horgok vannak megerősítve, melyek az ablak (11) kerete mögé kapaszkodnak.