62870. lajstromszámú szabadalom • Folyadékmedence

— 3 — feszültségek természetesen mindig csuk a vízelzáró burokban léphetnek föl és sohasem a támaszokban, minek következtében az előbbi feszültségelosztás puszta megfordításának gondolata nem vihető végig keresztül, amennyiben a meridianslkokban föllépő feszültségek megmaradnak, de az azok fölvételére szolgáló tagok fölcseréltetnek. Ezzel szemben azonban u gyűrűfeszültségeknek meg a vizeizáró burok előbbi alakjánál is lehetővé vált elosztása a burokkal együtt új helyre vitetik át. A támvonal alakjának a gyürüieszültségek ezen áthelyezésével egybekötött befolyásolását már most számítás útján megállapítjuk és a támvonal megválasztásánál figyelembe vesszük. Ily módon mindig oly nagv gyűrűfeszültség érhető el, hogy ezáltal a függőleges irányban nyomásra igénybevett fémburoknak kihajlása megakadályoztatik. Ami már most az új (d) támrudak szabad sugárirányú mozgékonyságát illeti, figyelembe veendő, hogy ezen támrudak sugárirányú mozgásai mindig csak akkor (a medence töltése vagy kiürítése alkalmával) történnek, mikor ezzel egyidejűleg (az igénybevételek megváltoztatása miatt) a vízelzáró buroknak és a (b) és (c) gyűrűknek alakváltozásai állanak elő. Az új támrudaknak, az igénybevételek leírt elosztásának előidézésére szolgáló szabad mozgása tehát azáltal érhető el, hogy a vízelzáró buroknak és a gyűrűknek az ilyen alakváltozások okozta sugárirányú eltolódásai egymással érték szerint összhangba hozatnak, ami a gyűrűkeresztmetszetek alkalmas megválasztásával érhető el. Hogy ezáltal a fölső (b) gyűrűnek és vele együtt a (d) támrudaknak szabad mozgása teljesen biztosítva van, minden további nélkül világos. Ezzel szemben úgy tetszik, mintha az alsó gyűrűt ugyanazon hatás elérésére ingatámaszokra vagy ehhez hasonlókra kellene ágyazni, ami mindazon esetekben, amelyekben a medencének teljesen fölfekvő, lapos fenékkel való ellátása szükséges, természetesen körülményes és költséges volna. A valóságban azonban úgy áll a dolog, hogy lapos fenekű medencéknél, melyeknél a belül lévő folyadék tömítésére szol| gáló fenéklemezek egyidejűleg az alsó gyűrűt alkotják és így gazdaságos módon a hordáshoz is hozzájárulnak, semmiféle külön intézkedés nem szükséges az alsó támaszvégek sugárirányú elmozdulásának! biztosításáig, hanem itt is elegendő külön ellentámaszok elhagyása. Attól lehetne ugyan tartani, hogy ilyen közvetlenül fölfekvő fenéklemezek sugárirányú mozgásának, sugárirányú feszültség változásánál, a fenéksúrlódás áll ellent. Ez azonban csak akkor következnék be,*ha az építési alap maga abszolút merev test volna. A valóságban azonban az alap, nevezetesen a lenéklemezek és az alap között lévő aszfaltréteg, a kérdéses erők behatása alatt csekélyebb szilárdsága folytán sokkal jobban íágúl, mint a medencefenék. Ennek következtében a valóságban a fenéksurlódásnák csak azon része érvényesül, mely a medence alakváltozási értekének megfelelő, az . alap alakváltozásának előidézésére elegendő. Teljesen fölfekvő, lapos fenekű medencéknél tehát a méreteknek (a fenéklemezek vastagságának) megfelelő megválasztása által szintén elérhető, hogy a fenékgyűrű alakváltozása a fémköpeny alakváltozásával az összekötési helyen megfelelően megegyezik. Ezen intézkedéssel egyidejűleg, a hengeralakú medencéknél, a fenék és a köpenylemezek átmeneti helyein föllépő mellék hajlítási igénybevételek elkerültetnek, melyek a közönségesen számítás útján megállapított igénybevételt igen kedvezőtlenül, körülbelül 70%-al fokozzák és ezáltal a biztonsági fokot ugyanennyivel csökkentik. A leírt módon mindig elérhető, hogy a (d) támrudak nem mereven, hanem rugalmasan vannak ágyazva. Ha a kívánt erőelosztás ekként elvben biztosítva van, akkor a köpenylemezeknek megterhelése belülről a fölülről lefelé lineárisán növekvő víznyomás, kívülről pedig a kerületen elosztott támaszok