62865. lajstromszámú szabadalom • Temetkezési építkezés
amely szerint a fülkék szájnyílásánál a függélyes (f) válaszfalak kiszélesedő (g) peremmel vannak ellátva. Az egyes fülkék oldal- és hátfalai, valamint a folyosókat elválasztó (d) boltozatok legcélszerűbben vasbetonból készülnek. Az ugyanolyan magasságban lévő folyosók keresztirányú folyosókkal össze lehetnek egymással kötve, míg a különböző mélységben lévő folyosók egymás között fölvonó segélyével vannak összekötve, melyek úgy személyszállításra, valamint teherszállításra lehetnek berendezve. A koporsót az erre szánt (b) fülkébe helyezve, annak szájnyílását gumitöinítés beiktatásával vas, vagy betonlappal lezárjuk és a zárólap külső oldalát a szokásos sírfölíratokkal látjuk el. Az egyes folyosók szellőztetéséről, valamint kivilágításáról természetesen gondoskodni kell. SZABADALMI IGÉNYEK. | 1. Temetkezési építkezés, jellemezve a temetőnek szánt helyen több sorban egymás mellett és egymás fölött elrendezett (c) folyosók által, melyeknek mindkét oldalán több sor magasságban egy-egy koporsónak fölvételére alkalmas fülkéknek egész sorozata vau elrendezve olykép, hogy két-két folyosó közötti fülkék hátfalukkal egymásnak támaszkodnak, azon célból, hogy kis területegységen igen nagy számú sír legyen elhelyezhető. 2. Az 1. alatt igényelt temetkezési építkezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy annak főfalai, válaszfalai, valamint a folyosókat elválasztó boltozatai vasbetonból vannak készítve. 1 rajzlap melléklettel.) "ATUS RÉ8ZVÉNYTÁR8ASÁQ NYOMDÁJA BUGAPGERE*