62857. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés konyhasónak fehérítésére és tisztítására
képzett (j) csatornákon át a második (í) kamrába folyik át. Az (f) kamrában a megolvasztott sót a föntebb ismertetett módon keverjük, mely1 célból a nyomás alatt álló levegőnek bevezetésére szolgáló, az alsó végeikkel a megolvasztott sóba merülő és itt a levegőt elvezető furatokkal ellátott (g) csövek vannak elrendezve. Ezek a csövek vagy az ezeknek helyettesítésére szolgáló, más kavaró szerkezetek, célszerűen folytonos működésben vannak, de lehet azokat időszakosan is működtetni. Az (f) kamrából a só az (i) gátnak fölső felületén kiképezett (1) csatornákon a (h) kamrába folyik át, hol a keverésnek hatása miatt még hátramaradt szilárd vagy színesítő anyagoknak leülepedése és a sónak teljes megtisztulása megy végbe. A megolvasztott só az (1) csatornáktól nyugodtan folyik az ezektől lehető távol fekvő vagy csak hosszú útnak megtétele után elérhető (k) lecsapoló nyílásokhoz, minek következtében a megolvasztott sóból az ebben lévő fertőzmények leülepednek és a tiszta, fehér sótól elválnak, mely a megolvasztott sónak fölszinéhez lehetőleg közel elrendezett lecsapoló nyílásokon folytonos, nyugodt sugárban folyik ki. Az összes kamrákból, melyekben az ezeken a fehérítés és tisztítás közben átfolyó sóból szilárd anyagok ülepedhetnek le, ezeket szűrő kanalaknak segélyével merjük ki vagy időszakosan lecsapoló csatornákon vezetjük el. A rajzban föltüntetett foganatosítási alaknál azok a kamrák, amelyekben a sónak fehérítése és tisztítása történik, aránylag sekélyek és a megolvasztott só, az egyikből a másikba, a közöttük elrendezett gátaknak fölső fölületén kiképezett csatornákban folyik át. Ezek a csatornák a gátakban nincsenek .egymással szembenfekvő pontokon elrendezve (2. ábra) úgy, hogy a megolvasztott só sem folyik a berendezésen a legrövidebb úton végig, hanentj többé-kevésbbé átlós irányban áramlik abban. Más szóval, az egyes kamráknak be- és elvezető csatornái egymással szemben el vannak tolva úgy, hogy a megolvasztott sónak egész tömege áramlásban van és folytonos módon, lassan folyik át az egymásután következő kamrákon, mi* közben a sóban lévő fertőzményeknek és színesítő anyagoknak leülepedésre alkalmuk van. A föltüntetett foganatosítási alaknál az összes, a műveleteknek foganatosítására szolgáló kamráknak fölső részei egy közös teret alkotnak vagyis, az összes kamrák szabad összeköttetésben vannak egymással, míg a megolvasztott sónak a kellő hőmérsékleten való tartásához szükségeségési anyagnak bevezetésére tetszőleges helyeken, az egyes kamrákba vagy csak az (a) olvasztókamrába betorkoló gázvagy olaj- és légvezetékek szolgálnak, az égési termékeknek elvezetésére pedig külön kémények vannak alkalmazva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás konyhasónak fehérítésére és. tisztítására, azáltal jellemezve, hogy a megolvasztott ( sót, folyékony állapotban, levegőnek áthajtásával vagy mechanikus kavaró szerkezeteknek segélyével vagy mindkét módon kavarjuk* azután, lassú és nyugodt áramban egyí másik kamrán átvezetjük és a/kamrán való átvezetése után tiszta, fehér állapotban lecsapoljuk. 2. Berendezés az 1. alatt igényelt eljárás foganatosítására, jellemezve egy, a sónak megolvasztására szolgáló kamra és ehhez csatlakozó, a megolvasztott anyagtól folytonosan és egymás utáiv átfolyt ülepítő és kavaró kamrák által. (1 rajzlap melléklettel.) PALIAS RÉ8ZVÉNYTÁR8A8ÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEH