62822. lajstromszámú szabadalom • Fölfogókészülék távírásnál alkalmazott betűnyomtatógépekez
Ezen nyomókeret az (u) papirhozzáve*ető görgőből áll, mely a keret (t) részei között forgathatóan van ágyazva. A (t) olialrészek mereven a (v) lengetőtengelyre vannak erősítve; a (v) tengely a (w) elektromágneshorgonyával van összekötve, mely a nyomókeretet a papírral együtt röözgásba hozza. A papirhozzávezeto görgő üreges rúdból áll, mely a központos (x) tengely körül forgatható. Az üreges rúd belső fala és a tengely között a (2) csavarrúgó van elrendezve, melynek egyik vége a tengellyel, a másik vége pedig az üreges (u) rúddal van összekötve. Az (\) tengelyen, a készülék jobboldalán az (s) zárókilincskerék van elrendezve (5. ábra), melybe rúgónyomás alatt álló (4)" záróhorog kapaszkodhat, mely a tengelyt forgatja és a rúgót, valahányszor a nyomókeret működésbe kerül, föltekercseii. A horgot működtető rúgó úgy van beállítva, hogy önműködően utánaenged, annak megakadályozására, hogy az üreges (u) rúd rúgója túlerősen tekercseitessék föl. A föltüntetett kiviteli alak szerint ezen célból a horgot az (5) rúgó tartja vissza. A második (6) záróhorog az üreges rúdnak ellenkező irányú forgását akadályozza meg. Az üreges tengely másik végén o baloldalon (1. és 2. ábra) és magán az üreges rúd tengelyén a (7) fékezőkerék van elrendezve, mely több egymástól megfelelő távolságban elrendezett foggal van ellátva; ezen fogak a rúgóval leszorított ide-oda mozgatható (9) záróemelő (8) villájának száraiba kapaszkadhatnak, mimellett az emelőt a nyomókeret hordja. Mihelyt egy betű lenyomása megtörtént, a nyomókeret a (q) zárókilincskereket mozgató (s) zárókilincs útján az (o) rúgódöbot egy lépéssel előreforgatja. A nyomtatókerékkocsi az (o) dobbal kőtél segélyével van öszekötve, miáltal a papir hosszában* a záró kilincskerék kocsiján lelőremozoghat; ha a kocsit vissza akarjuk engedni, pl. a sor végén, íi betükereket a visszafelé mozgató fékezőmótovral forgatjuk mindaddig, amíg az (e) tengely kinyúló (c) csapja a papirhozzávezetőgörgő (9) fékezőemelőjének (8) villájába nem kapaszkodik; a (7) fékezőkereket a központi tengely hozzávezeto rúdján ezáltal oldjuk úgy, hogy rúgója lefejlődhet és a papir a sorköznek megfelelő darabbal előretolódhat. A mozgó (9) emelő a betükerékkel összekötött rúgódob zárókili ncsét és ez á helytálló (r) zárókíiuic.set. oldja, mely utóbbi a dob forgó mozgását, akadályozza úgy, hogy az (s) és (r) zárókilincsek oldása után a (11) emelő kerül működésbe, mely az (s) és ír) zórókilincseket a (q) és (p) zárókerekeiktói távol tartja mindaddig, amíg a betükerékkocsi kezdeti helyzetébe vissza nem tér, amikor a kocsi ezen (11) emelőt s. zárókilincsek útjából eltávolítja. A betükereket mozgató mótor a relével sorba van kapcsolva úgy, hogy mozgása a relé mozgásával és az utóbbira átvitt jelekkel szinkron. A relé a nyomtatómágnesek áramkörétben a kontaktust létesítő horgonyt szabályozza, mimellett az utóbbit helyi áramkör gerjeszti. A találmánynak önműködően lefejtődő papirsávval dolgozó nyomtató távírásnál való alkalmazásánál a nyomtatókerék keresztirányú mozgatása fölösleges, azonban a papirt és a nyomtatóbetüket tovamozgató berendezés a leirt berendezéssel azonos módon van kiképezve. A relének a 6. és 7. ábrán föltüntetett változatánál a vonaláramkörben elkerülhetjük a mágnesek nagyobb számának alkalmazását, miáltal a távírás sebessége nő és a zavarok elkerültetnek. Ezen ábrák szerint a relé a vonalrelé horgonyát záró kontaktussal van ellátva, mimellett a kontaktuszáró berendezés helyi áramforrásból táplált helyi nyomtató áramkörben van elrendezve. A 6. és 7. ábrán a relé tekercselése (2'V vel, a mag (3')-vel, a polusvégek (4')-vel és a betükereket forgató horgonyok (5')vel, a polarizált mágnesek (6')-vel vannak jelölve. Mindezen részek az említett szabadalmi leírásban ismertetett módon vannak