62782. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés ömlesztett fém elvezetésére
— 368 — az edénybe vezetni. A (6) csap rendes eizárócsap helyett oly szabályozószelepnek lehet kiképezve, mely csak annyi vizet enged be, mely a gőzzé való átalakulás után az ömlesztőtérben a kívánt nyomást létesíti. A födélen szükség esetén a (20) nyomásmérő lehet elrendezve és a (21) biztonsági szelep is alkalmazható túl nagy nyomások elkerülése céljából. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás ömlesztett fémnek az ömlesztőedényből való kibocsátására, azáltal jellemezve, hogy az ömlesztett fém fölött lévő zárt térbe vizet vezetünk és azt a fém melegével elgőzölögtetjük úgy, hogy a fémet a fölülete fölött öszszegyüjtött gőz szorítja ki. 2. Az 1. igényben védett eljárás foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az elgőzölögtetendő vizet részben a megömlesztett fém melegének kitett kamrában, részben közvetlenül a fém fölött gőzölögtetjük el. 3 Berendezés az 1. és 2. igényben védeti eljárás kivitelére, azáltal jellemezve, hogy az ömlesztőedény a fémen át fölfelé haladó kivezető csatornával, valamint vízbevezető és elpárologtató és a keletkezett gőzt az ömlesztett fém fölött összegyűjtő csövekkel, illetve csatolnákkal van ellátva. 4. A 3. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az ömlesztőedény födele levehe tőén van elrendezve és ezen födélre nyílásokkal ellátott vízelpárologtato kamra van erősítve. 5. A 3. és 4. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a vízbebocsátó csőbe szabályozószelep van iktatva, mely az ömlesztőtartályba meghatározott vízmennyiséget bocsát. '1 rajzlap melléklettel. pallas részvén ^társaság nyomdája budapesten