62701. lajstromszámú szabadalom • Ajtókilincs rögzítő
varanya segélyével tehát módunkban áll, ugyanazon kilincseket különböző vastagságú ajtókra helyesen felszerelni, anélkül, hogy kellemetlen és idötrabló utánillesztés válnék szükségessé. Ha ugyanis az ajtó vastagabb, akkor az (a) kilincs (b) csapjának csavarmenetes részéből kevesebb áll-ki az ajtó másik oldalán és ekkor csupán arra kell ügyelnünk, hogy a (g) csavaranyát a fentiekben ismertetett módon csak annyira csavaroljuk rá a (b) csap csavarmenetes részére, hogy (h) karimája és a pajzslemez (k) gyűrűje közöi£ akkora távolság légyen, mint amekkora a csavarmenetes (m) rész magasságának megfelel, mivel ezáltal biztosítjuk azt, hogy amikor a (h) karima a (k) gyűrűre támaszkodik, ugyanakkor az (m) rész annyira becsavarodik a (g) csavaranyába, hogy az (n) perem a csavaranya homlokfelületéhez szorittatik. SZABADALMI IGÉNY. Ajtókilincs-rögzítő, jellemezve egy (g) csavaranya által, mely két különböző átmérőjű furattal van ellátva, mimellett mindkét furat csavaranyává van kiképezve oly módon, hogy ezen csavaranyák mindenkor ellentétes menetűek (egyik jobb, a másik pedig balmenetű, oly célból, hogy a csavaranyának az egyik kilincs megfelelő menetekkel ellátott csapjára való csavarolása alkalmával a másik kilincs csavarorsóvá kiképezett (m) része a (g} csavaranya másik meneteivel akként húzassék be, hogy amidőn a csavaranya (h) karimája a pajzslemez gyűrűjére fölfekszik, ugyanakkor a kilincs (n) pereme a csavaranya homlokfölületéhez szorittatik. ' (1 rajzlap melléklettel.1 'AU.AS ftÉSZVÉNVT ARSA8AQ NYOMDÁJA BUDAPESTED