62699. lajstromszámú szabadalom • Blokkírozóberendezés
mindaddig, míg a csengetés ismét megszűnik. Különben is, a kölcsönösen meghatározandó füttyjelzésekböl ez iránt is módjukban áll egymással érthető üzenetet váltaniok. Végül a Ill-ik ábra keresztmetszetben mutatja be két, egymással ellenkező irányban haladó vonatnál a telepek és csengők bekapcsolását és működését. A vastag, teljes vonallal jelzett összeköttetés az egyik, a pontozott vonallal jelzett pedig a szembenjövő mozdonynak villamos áram működését mutatja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Blokirozó berendezés vasutak számára, jellemezve a vágányok között egymástól és a földtől elszigetelten alkalmazott (d, e) "vezetékkel, amelyek a blokirozandó távolságoknak megfelelő hosszban váltakozva megvannak szakítva. 2. Az 1. alatti blokirozó berendezés vasutak számára, jellemezve az által, hogy (d, e) vezetékek a mozdonyokra szerelt súrlódó kefék útján a mozdonyon lévő áramforrással és csengővel áramkört zárnak, ha egyidőben két mozdony kerül az (e, d) vezetékugyanazon szakaszára. 3. Az 1., 2. alatti blokirozó berendezés' vasutak számára, jellemezve azáltal» hogy az (e, d) vezetékek az állomások bejárati váltója előtt végződnek. (1 rajzlap melléklettel.) PM1M RÍ B7 VÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA L'DAPESTEFT