62698. lajstromszámú szabadalom • Vízi korcsolya
- 2 -elhelyezett légpárnákat levegővel megtöltjük és elzárjuk és így már az égés;? korcsolya kifeszítve marad. Ezután a középső (d) részbe az (f) karikákat behelyezzük, miáltal a középső rész is kifeszítve marad. A lábat ezután a középső (d) részbe dugjuk, úgy hogy a sarok a (g) sarokvédőbe feküdjék, a (h) kengyellel pedig a cipő első részét szorítjuk le. A mindkét lábra fölszerelt korcsolya végeit célszerűen lánccal kötjük össze úgy, hogy azoknak mozgását határolhatjuk. Ezután evező segélyével előre haladunk úgy, hogy a lábakat fölváltva előrecsúsztatjuk. Előrecsúszás alkalmával a (k) lapok az (a) alaplapokra fekszenek föl, miközben a másik lapra szerelt korcsolyába kapaszkodunk, mely hátrahúzódna, azonban (k) lapok a vízbe kapaszkodva, megakasztják. Használat után az (e) légpárnákból a levegőt kibocsátjuk, az (f) karikákat a (d) részből kivesszük és az (a) lapokat (Fig. 5.) egymásra hajtjuk és összekötve (Fig. 4.) könnyen szállíthatjuk. Természetesen jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vízi korcsolya, jellemezve mindkét végén hegyes és pánttal összekötött falapokra erősített három részből álló vízmentes vászonburkolat által, amelynek végei hegyesek, két szélső része légpárnával van ellátva, középső része pedig sarokfogóval és cipőszorító kengyellel van ellátva, azon célból, hogy a lábra erősíthető és vízen való járásra alkalmas legyen. 2. Az 1. alatt igényelt vízi korcsolya kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a középső rész (f) kifeszítő gyűrűkkel, a talp alsó része pedig akasztó lapokkal van ellátva, azon célból, hogy a burkolat a vízbeszorítás ellen védhető és a korcsolya előrehaladása alkalmával visszahúzás ellen megakadályozható legyen. (t rajzlap melléklettel.) '!•> . i, í » •XULAÍ 1E8ZVSNV TAMASAP NYOMDÁJA BU0APE8T&A