62656. lajstromszámú szabadalom • Berendezés sűrített gázokkal való olvasztásra és forrasztásra
nyílásával közös tengelybe esik olykép, miként a mellékelt rajzokon is látható. A levegőnek ily egyenletes beszívása folytán a gáznak nyomása csak igen csekély mértékben változiK, miért is az olvasztóvagy forrasztólángnak, megfelelő nyomás alkalmazása által, tetszésszerinti nagy ereje lehet. Jelen találmánnyal azonban nemcsak igen magas hőfokú lángok állíthatók elő, hanem az említett nagy nyomás folytán az olvasztóilletve forrasztóláng alakja is befolyásolható. Ilykép tehát a forrasztópisztoly szájnyílásának nagysága és alakja szerint többékevésbbé vastag, hosszú, hegyben összefutó, széles, tompa vagy seprőalakú láng állítható elő, mely ezáltal megfelelő erős és benső hatást fejt ki. A belépőcsatornák a környező levegő számára, olykép rendeztetnek el az injektor kifuvócsöve mellett, illetve mögött, hogy a levegő beszívása lehető kis ellenállás mellett történik. A levegőbevezetés szabályozására szükség esetén oly berendezések használhatók föl, melyek a gázizzólámpáknál a legkülönbözőbb alakban már ismeretesekké váltak. Rendszerint azonban ilyfajta szabályozóberendezések nélkülözhetők, mivel a gaznyomás, kapcsolatban a fuvócsőnyílásokkal, már önmagától is annyi levegőt szív be kívülről, mint amennyi tökéletes gázkeverék előállításához szükséges. • Az egyesítendő sűrített gáznak minemúsége szerint, az injektor fúvócső által körülvett szívótér nagyobbra vagy kisebbre készítendő; ugyanez áll a keverőkamrára nézve, melynek alakja szintén az összekeverendő gáznak minemúségéhez és térfogatához kell hogy alkalmazkodjék. Mellékelt rajzon látható jelen találmány egyik példaképem kiviteli alakja. 1. ábra ilyen forrasztópisztolynak hosszmetszetét, 2. ábra pedig keresztmetszetét 1. ábra a—b vonala szerint tünteti föl. Az (1) fogónyél belsejében van a nyomás alatt álló tiizelőgáz (2) hozzávezetőcsöve. Ezen (2) cső hozzá van erősítve a (4) testhez, mely az (5) ke verőcsövet (6) csavarmenet segélyével veszi föl oldhatóan; ezen elrendezés folytán, a mindenkori szükség szerinti kisebb vagy nagyobb keverőcsövek alkalmazhatók. Az (5) keverőcső belsejében van a (7) gázfúvócső, mely egyik (8) kúpos végével, szelepszerűen csatlakozik a (4) testhez és ezáltal a (2) csőnek mintegy folytatását alkotja, míg másik vége fúvócsőképen van kiképezve. A (7) cső ezen végén külső (9) bordákkal van ellátva, melyek a fúvócső és keverőkamra közötti távolságot biztosítják. A fúvócső elhelyezése olyan, hogy az injektorképen működik és az égőgáz átáramlásakor a (10, 11) nyílásokon át erélyesen beszívja a környező levegőt. A rajzon bemutatott és ismertetett forrasztópisztoly csakis példaképen szolgál. Azon elv, hogy a környező levegő injektor és nyomás alatt álló tüzelőgáz segélyével szivatik be, természetesen bármely más égőberendezésre is alkalmazható, így például szilárd égőkre, mely esetben az (5) keverőcső nem cserélhető. A (10, 11) légbevezetőnyílások bármely más alkalmas helyen is lehetnek elrendezve és szabályozóberendezéssel lehetnek ellátva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés sűrített gázokkal való olvasztásra és forrasztásra, jellemezve azáltal, hogy a sűrített gáz hozzávezetésére szolgáló (2) csőnek a gáz és levegőnek összekeverésére szolgáló (5) kifúvócsőhöz való csatlakozási helye injektorszerűen van kiképezve, miáltal a gáz nyomásának egy része használtatik fel a levegő erélyes beszívására és keverésére. 2. Az 1. alatt igényelt berendezés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a sűrített gáz vezetékét fogantyúként szolgáló cső veszi körül, melynek fala nyílásokkal van áttörve, melyeken át a külső levegő az injektorhoz juthat. ;l rajzlap melléklettel.. OALLAS RÉSZVÉNY1AR8A8ÁG HYOMOÁJA BUOAPESRE*