62611. lajstromszámú szabadalom • Célzókészülék
a szemlenesének kereső gyanánt működő része számára sokkal kisebb görbületi sugár szükséges, mint a középső tulajdonképeni szemlencserész számára, ennekfolytán ajánlatos a szemlencsét nem egyenletesen görbített lencse gyanánt kiképezni, hanem egy középső, erősebben görbített részszel ellátni. A 4. és 5. ábra ily kiviteli alakokat mutat', ihimellétt a 4. ábrán a középső erősebb görbületű (d) rész önálló, a (M negativ lencse egy fúratába behelyezett lencsét képez, míg az 5. ábra szerint a középső (e) rész a (b) negativ lencsével egy darabból áll és csak erősebb görbülettel bír. Természetes, hogy az új célzóberendezésnél önvilágító és eltolható lövésirányok alkalmazhatók. A készülék a lőfegyverrel oldhatóan is összeköthető úgy, hogy tetszésszerint az optikai irányzékkal vagy a nézőke és a célgömb segélyével célozhatunk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Célzókészülék, jellemezve oly elrendezésű Galilei-féle távcső által, hogy a tárgylencse- és szemlencsejel, valamint a cél valóságos képe a távcső mögött megfelelő távolságban fekvő szemnek éles látótávolságában fekszik úgy, hogy az említett két jel és a cél képe egyidejűleg világosan látható, mimellett a minden oldalról nyitott cső szemlencséjének külső gyűrűrészében a tájkép képe jelenik meg, melyben a tárgylencse kivágás gyanánt tűnik elő és mely kép tájékozásra és áttekintésre szolgál. 2. Az 1. igénypont szerinti célzókészülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a szemlencse középső része erősebb negativ törőerővel bír, mint kerületi része. (1 rajzlap melléklettel.) •«Lms RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEM-