62537. lajstromszámú szabadalom • Eljárás az organikus és anorganikus alkatrészeknek a szulfitscelluloze főzésénél visszamaradó lúgból való nyerésére
lomban le van írva, a kénsavval erősen savanyított folyadékoknak főzésénél föllépő nehézségeken kívül még azzal a hátránnyal is jár, hogy a lignintartalom elszenesedik és az anyagkicserélődés meglehetősen rossz. Ez az eljárás gyakorlatilag nem is vihető keresztül egyrészt azért, mert egynéhány százalék savmennyiséget tesz szükségessé ami az eljárást túlságosan megdrágítja, másrészt pedig, mert a termék csak további költségek árán nyerhető amorf állapotban és még akkor is Túlságosan el van szenesedve. A jelen találmány szerinti oxydáció folyamat előnyösen a következőképen foganatosítható : A szulfitfőzőből jövő forró lúgot egy másik főzőbe, az úgynevezett autoklávéba vezetjük be, melybe levegőt, vagy élenyt, vagy élenyben gazdagabbá tett levegőt alkalmas nyomással (körülbelül 20 kg. pro cm2 ) nyomunk be s azután a levegőnek hőfokát például egy az autoklávéban alkalmazott gőzvezeték segélyével körülbelül 200° C.-ra növeljük. Ezen hevítési folyamatnál a lúgban mindenkor, ha csak nyomokban is visszamaradt szabad kénessav tökéletesen oxydálódik, s ezáltal- azt a kénessavat teszi szabaddá, mely a szulfonsavsókban kötött állapotban van. Ezek ekkor kénsavas mésszé esetleg kénsavvá, szabad kénessavvá és organikus ligninvegyületekké bomolnak szét. A folyamathoz szükséges hőfok a lúgnak körülbelül 100°-nyi hőmérsékének felel meg és pedig ha a lúgot a főzőből 100°-nyi hőfokkal vezetjük el. Az oxydáláshoz szükséges levegőmennyiség csak kevés költséget okoz. A bomlás egynehány perc múlva megy végbe, mihelyt a kellő nyomást és hőfokot elértük. Levegő vagy éleny helyett természetesen bármely más alkalmas oxydálószert is alkalmazhatunk 8 természetes, hogy mindenkor a legolcsóbbat választjuk. Ha az eljárást úgy foganatosítjuk, amint az föntebb le van írva, akkor a folyamat szinte explóziószerűen megy végbe és a csapadéknak nincs meg a további kezeléshez legalkalmasabb konzisztenciája. Hogy a túlgyors lecsapódást és az ezzel járó hátrányokat elkerüljük, célszerű, ha a lúghoz esetleg az oxydáció folyamat megkezdése előtt oly savanyú sót keverünk, mely a reakcióra kiegyenlítően kat úgy, hogy a reakció lassabban megy végbe. A csapadék ekkor a már említett finom poralakban csapódik le. Ilyen sónak valamely vízben oldható savanyú sót használunk. Különösen alkalmas, olcsóságánál fogva a nátriumbiszulfit, melyet 1%—2.%-nyi mennyiségben keverünk a lúghoz. Ha kívánatos, akkor a lúgból annak szétbontása előtt az összes kálciumszulfátot eltávolíthatjuk, mely a nátriumszülfátnak behatására a lúgból kicsapódik. Ezáltal azt az előnyt érjük el, hogy a végtermékből, mely mészsó helyett nátronsót tartalmaz, utóbbit mint vízben oldhatót kimoshatjuk és hogy oly anyagot nyerünk, melynek hamutartalma igen kicsiny. Mihelyt a kénsav keletkezik és a kénessav fejlődni kezd, a főzőben a nyomás nő, mire egy a l'őzőnek gőzterébe torkoló vezetéket kinyitunk úgy, hogy a kénessav eltávozhat és alkalmas tartányban pl. mésztejben vagy hasonlóban fölfogható. Ha a föntjelzett tulajdonsággal biró sónak hozzáadása után a lúgot oxydálása előtt egyideig pihenni hagyjuk, akkor — mint a tapasztalat mutatta — a csapadék már a fönt megadottnál kisebb nyomásnál és alacsonyabb hőfoknál keletkezik. Az oxydálást annyira fokozhatjuk, hogy a száraz desztíllációra alkalmas anyag helyett oly terméket nyerünk, mely erősen elszenesedett és tüzelőanyagnak igen jól használható. Ennek a tüzelőanyagnak melegmennyisége mint a kísérletek igazolták az eljárási módnak megfelelően 60Ö0—7000 kalória között változik. Ha a szulfitlúgot jelen eljárás szerint szétbontjuk, akkor a lúgban tartalmazott szerves és szervetlen alkatrészeknek (közöttük a szerves lignin vegyületekhez kötött kénessavnak) 80—90%-át nyerjük aszerint, hogy az eljárást miképen foganatosítottuk. A
