62519. lajstromszámú szabadalom • Eljárás bármely természetű és alakú tárgyak radióaktivvá tételére
és pedig ennek folyamán a következő műveleteket alkalmazzuk: 1. Valamely radioaktív anyagnak bármely oly anyaggal (vagy azoknak egy részével) tetszőleges alkalmas módon foganatosított összekeverése, mely a gyártás bármely fázisában, természeténél fogva aránylag nagyon finoman elosztott állapotban van, vagy amelyet il-y állapotba hozr tünk, illetve amelynek kohéziója nagy mércékben csökkentve van. 2. Az ekként nyert masszát magas hőmérsékletnek tesszük ki, miáltal a rádiumnak magában a masszában való egyenletes diffúzióját idézzük elő, úgy, hogy ha a masszát bármily finoman aprítjuk is föl, minden részecske oly egységes radioaktív tulajdonságokkal fog bírni, hogy azoknak foka teljesen azonos bármely más részecskéjével, még ha a két összehasonlított ré.szecske egymástól távol1 van is. Világos, hogy az eljárást a különböző cikkek szokásos gyártása különleges módszereinek megfelelően esetről-esetre különböző módon foganatosíthatjuk anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege egyáltalában változást szenvedne. Ha p], 300 kg. radioaktív üveget, kristályt, fémet stb. akarunk előállítani, akkor az illető anyaggal a kívánt radioaktív hatóképességgel arányos rádiummennyiséget, mely fél milligrammig csökkenhet (vagy iá ládiumsóknak vagy más radioaktív anyagoknak egyenértékű mennyiséget) összekeverjük, mimellett a következő módok valamelyike szerint járhatunk el: a) Az említett radioaktív 'anyagot a kemencében már képlékennyé vált masszába visszük. b) A radioaktív anyagot fölaprítjuk és azt iaz üvegből, kristályból, fémből és más efféléből való tárgyak gyártásához szükséges anyagok masszájának (vagy a massza egyik alkatrészének) aránylag csekély mennyiségével, melyet a melegen való kezelés előtt vettünk az anyagból, összekeverjük >és azután az ekként kapott keveréket a kemencében képlékennyé vált masszába visszük. Ugy az egyik, mint a másik esetben a radioaktív anyagnak a képlékeny masszával való lehető legbensőbb keverékének elérése céljából előnyös, sőt esetleg szükséges, hogy a masszát tetszőleges alkalmas módon kavarjuk. Oly anyagokból készítendő tárgyak esetén, melyek természetüknél fogva hidegen képlékenyek, vagy ilyenné tétetnek, vagy amelyek már eredetileg szemcsés vagy poralakú állapotban vannak, vagy a gyártás céljaira előzetesen pori tandók vagy legalább is összezúzandók és finom szemcsés állapotba hozandók, a radioaktív anyagot a masszához vagy annak egy részéhez, illetve la massza egy vagy több alkatrészéhez hozzákeverhetjük, ameddig azok a fönt jellemzett állapotok valamelyikében vannak. Ezután ezen anyagokat (pl. szén, agyag, porcellán és más effélék) a készíteni kívánt tárgyak gyártásának szokásos eijárásai szerint kezeljük, beleértve a magas hőmérséklet említett alkalmazását is. Ugyanis ebben az esetben is ezen nagyfokú fölhevítés, alatt és folytán következik be a rádiumnak az egész anyagban való egyenletes diffúziója. Az ismertetett eljárással nemcsak tetszőleges oly tárgyakat állíthatunk elő, melyek magukban véve radióaktivek, hanem bármily alakú és nagyságú tartányokat is (a palacktól egészen a fürdőkádig), melyek radioaktív emanaciójuknál fogva magukat a bennük lévő folyadékokat is radioaktívvá tenni képesek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás bármily természetű és alakú tárgyaknak radioaktívvá tételére, jellemezve azáltal, hogy a különböző cikkek szokásos sajátos gyártási eljárásaival kapcsolatban a következő két műveletet alkalmazzuk: a) valamely radioaktív anyagot az illető tárgyak gyártásához szükséges anyagokkal, azalatt, míg azok a gyártás bármely fázisában porított, szemcsés, folyékony, képlékeny, vagyis lényegében véve többé-kevésbbé finoman