62410. lajstromszámú szabadalom • Őrleménybevezetőkészülék őrlőjáratokhoz
Ezen elrendezésnél az őrleménynek a futókő által való bevezetése tetszés szerinti módon történhet. Természetes a. -leírt elrendezések oly malmoknál és faaprítóknál is alkalmazhatók, melyeknél két kő ellenkező irányban forog. A 7. ábra egyúttal egy teljes faörlőjáratot mutat. Ez lényegében azonos egy finomítóval vagy malommal és két kőből áll, melyek közül az egyik szilárdan áll, a másik pedig forog és melyek között az előaprított fa finomra őröltetik. Az őrlemény, ami a faaprítóba bevezettetik előaprított fa. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Örleménybevezető-készülék faörlőjáratokhoz, jellemezve a helytálló kő kúpos bevezető tölcsérében ágyazott, előnyösen kúpos csiga által. 2. Az 1. igénypont szerinti őrleménybe vezető kiviteli alakja, jellemezve a helytálló kő örleménybevezető nyílásában ágyazott, előnyösen önállóan hajtott, tölcsér által, amely az örlőtér felé torkol. 3. Az 1. igénypont szerinti örleménybevezető kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a nagyobb tölcsérnyílásban röpítőszerv van elrendezve. 4. A 2—3. igénypontok szerinti örleménytevezető kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy 'a tölcsérben dudorok, illetőleg kiemelkedések vannak elrendezve. 5. A 2—4. igénypontok szerinti őrleménybevezető kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a tölcsér belsejében csavarmenetszerűen futó fölületek vagy fölületrészek vannak elrendezve. 6. Az 5. igénypont szerinti örleménybevezető kiviteli alakja, jellemezve előnyösen kettős kúpalakú üreges test által, amely ! az örlőfölületek közötti tér közelében kiszélesedik és ott belsejébe benyúló fölületekkel bír, melyek az őrleményt laz örlőtérbe röpítik. 7. Az 1. igénypont szerinti örleménybevezető kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a két kő között röpítő test van elrendezve, amely a futótengelytől függetlenül hajtható. (3 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN-