62282. lajstromszámú szabadalom • Újítás írógépek kocsikapcsolásán
ban föllépő lökést az (f) rúgó fölfogja, ami által természetesen annak hatását csökkenti. Az egymás mögött elrendezett két (a, h) kilincs közül, amelyek a szokásos módon a két (2) kúp között elrendezett és az (o) kilincskerék síkjára merőlegesen kilenghető (n) kereten vannak megerősítve, a (h) kilincs szilárdan, az (a) kilincs kilenghetően van az (n) kereten elrendezve, amely utóbbi egyúttal a (3) rúgó hatása alatt állva, igyekszik a é) nyíl irányában kilengeni. Ezen kilincs kilengéseit a .másik (h) kilincsen elrendezett (t) bütyök és egy másik ütköző határolja. Nyugalmi helyzet mellett (1. és 2. ábra) a mozgatható (a) fog kapcsolódik az (o) kilincskerékkel, s amellett az (a) kerék által a (3) rugóval ellenkező irányban, a szilárdan álló (h) kilincs (t) toldatához szoríttatik, amely az 1. ábrán föltüntetett helyzet mellett a képsík mögött fekszik. Ha már most a billentyű lenyomása alkalmával az (n) keret a két (2) kúp körül a néző felé kileng úgy, a laza (a) kapcsolófog oldalt kilép a fogközből, míg a szilárd fog ugyanabba belép és a kilincskereket állásában megtartja, az (a) kilincs pedig a (3) rúgó húzása következtében balra kileng; az (n) keret visszalengésekor a szilárd (h) kilincs az (o) kereket szabadon bocsájtja ós annak következő foga a rúgós (a) kilincset ismét a (t) ütköző felé szorítja, miáltal a kerék az ily módon megakasztott laza (a) kilincs által ismét fogva tartatik. Hogy az (a) kilincs szabadon bocsájtása után ne lenghessen ki egészen a következő fokig, amely esetben ugyanis a (3) rúgó ellenhatását az egész kapcsolás tartama alatt kellene legyőzni, ami természetesen a kapcsolás gyorsaságát fölöslegesen befolyásolná, az eddigelé használatos szerkezeteknél is alkalmaztak egy beállítható ütközőt, amely az (a) kilincsnek a (4) nyíl irányában végzett kilengéseit határolja. Ezen ütköző az ismeretes szerkezeteknél egy kúpos ütközőfölülettel ellátott csavarból áll, amelynek alkalmazása esetén azonban az erősen kopogó zajt nem kerülhetjük el. Ezen zaj föllépésének megakadályozása céljából a jelen találmány szerint a kapcsolókilincs nyúlványa az (r) karral van ellátva, amely egy széles ütközőfölületben végződik és ezen végével a laza (a) kilincs forgáspontja körül kilenghető és rögzíthető (y) ívdarabnak hasonló alakra kiképezett (s) ütközőfölületére támaszkodik. A hangtompítóanyaggal burkolt két ütközőfölület a laza (a) kilincs forgáspontjához képest sugárirányban van elrendezve és azokat oly nagyra méretezzük, hogy csaknem zajtalanul, halk ütésekkel működnek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kocsikapcsolás írógépeken, azáltal jellemezve, hogy a kocsi ós a fogasrúd közé a kocsi haladási irányában működő rúgó van beiktatva. 2. Az 1. alatt igényelt kocsikapcsolás egy kiviteli alakja, jellemezve oly rúgó alkalmazása által, amelynek feszültségét szabályozhatjuk. 3. Az 1. alatt igényelt kocsikapcsolásnál a mozgatható kapcsolókilincsek tompított ütközésének elérésére szolgáló berendezés, azáltal jellemezve, hogy a kapcsolókilincsnek és az ütközőnek érintkezési fölülete hangtompítóanyaggal van burkolva. 4. A 3. alatt igényelt berendezés egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a mozgó kapcsolókilincsnek a forgáspontja fölött kinyúló karja ütközőfölülettel van ellátva, amely a hasonlóan kiképezett és a mozgó kapcsolókilincs forgáscsapja körül kilenghető, beállítható karon elrendezett ütközőfölülettel működik együtt, s amellett az ütközőfölületek sugárirányban vannak elrendezve. ;l rajzlap melléklettel.) ®ALLA8 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUBAPESTE*