62278. lajstromszámú szabadalom • Mozgófényképvetítőkészülék, mely a vetítéshez szükséges fényt önmaga szolgáltatja
bot is forgatja, miáltal a (9) film a (b) Ms nyilak által jelzett irányban mozog. Szükség esetén, ha a (9) film egy képének álló vetítését akarjuk létesíteni, úgy a (2) kézi fórgattyút a nagy nyíllal ellentétes irányban forgatjuk. A (13) golyóknak la beékelődésből való azonnali fölszabadulása következtében a (8) dob, valamint a (9) film állva marad, egyedül a (3) szíjtárcsa folytatja, forgó mozgását, igaz, hogy ellenkező irányban, ez azonban az elektromosáram termelésre semmiféle befolyással nem bír. Az így tökéletesített készülékek a film- j nek megfelelően tetszőleges rendszereknél i alkalmazhatók és szükség ©setén a kép álló' vetítését teszik lehetővé. SZABADALMI IGÉNY. Mozgófényképvetítőkészülék, mely a vetítéshez szükséges fényt önmaga termeli, azáltal jellemezve, hogy a filmlefejtő szerkezetet és az áramot szolgáltató dinamó- vagy mágneses gépet hajtó kézi forgattyú !a rendessel ellenkező irányban is elforgatható és a forgattyú, valamint laz általa hajtott szerkezetek közé oly kapcsolás van iktatva, hogy a forgásirány megváltozásánál a film rnegj áll, míg a dinamó- vagy mágneses gép i tovább forog. (1 rajzlap melléklettel.) falla8 re8zvé«ytáa8a8ág nyomdája buoafe6tc*