62072. lajstromszámú szabadalom • Reklámkészülék
grafit alkalmazása által olajmentesen tartatnak. A mágnesek a '(8) fölülettel vannak burkolva, melyein :a kiállítandó tárgyak mozognak és minthogy a mágnesek forgást végeznek, a (8) fölület hengeresre van készítve. A (8) fölültet célszerűen vékony sárgarézlemezből, vagy más nem mágneses fémlemezből áll, mely két (9, 10) tárcsára van erősítve; áz utóbbiakban vagy azokon az (1) mag csapágyai vannak (elrendezve. A készülék alkalmas (11) lábbal és megfelelően kiképezett fejjel bírhat, ami egyébként a készülék működését illetőleg jelentőség híjján van. Az elektromágnes célszerűen ;a, kis (12) elektromotor segélyével forgattatik, melynek tengelye a (13) csavart tartja. A (13) csavar az (1) magból kiinduló (15) tengelyre erősített (14) csavarkerékbe kapaszkodik. Minthogy a (2) tekercs szintén forog, ennélfogva csúszókontaktusokat> kell alkalmazni, melyek által az árain a tekercsbe vezettetik, E célra a (15) tengelyen (16) csúszőgyűrűk vannak szigetelten elhelyezve, melyeken az áramforrással összekötött (17) kefék csúsznak. Az (5) pólusok célszerűen egymás felé vannak hajlítva úgy, hogy a mágnesáram közöttük egy aránylag rövid tárgy által zárható, mely ia (8) fölület külső oldalához fektiettetik. A fémfölületet szükség esetén papirból, szövetből vagy hasonlóból álló fölület egészítheti ki vagy helyettesítheti és a fölület befesthető vagy zománcozható, miáltal iá kiállítandó tárgyak legnagyobb részénél különböző súrlódási együttható képződik. Magától értetődik, hogy az esetben, ha egészen vagy részben mágneses anyagból álló tárgyat helyezünk a (8) fölület külső oldalára, akkor az (5) pólusoktól kiinduló mágneses erővonalaknak egy része a tárgyon áthalad és emellett ia tárgyat a (8) fölütethéz nyomja. Ha ez az odaszorítás elegendő, akkor az ily -módon föllépő súrlódás a tárgy leesését megakadályozza és ha a tárgy kissé a maximális erővonaláram helyzete alatt fekszik, akkor még fölfelié irányított mágneses húzás jön létre. Az elektromágnes forgása közben a tárgyhoz legközelebb eső, előresiető (5) pólusok a tárgyat .magukkal vinni igyekszenek, minek következtében a tárgy a (8) fölület körül körben mozog. Ha emellett a tárgy sírná föltilettel bír, — ha például úgynevezett fehérbádogszelence alkalmaztatik — akkor a tárgy a (8) fölületen gördül, ami a készülék reklám hatását még növeli. Természetesen nem szükséges, hogy a tárgy az egyik pólustól tökéletesen a másik pólusig terjedjen. Amíg a tárgy kielégítő módon az erővonaláram útjában fekszik és így a kellő vonzás fejtetik ki rá, a kívánt célt mindig elérjük. Ha azonban a tárgy egyik végére nagyobb vonzó hatás fejtetik ki, mint a másikra, akkor a tárgy ferdén áll be és a mezőből kigördül. Sőt a tárgy akkor is kigördülhet kissé a maximális vonzás helyzetéből, ha az egyik pólustól ia másakig terjed, azonban tengelye valamely ok folytán ferdén áll be. Ez azonban íazáltal egyenlíttetik ki ismét, hogy a tárgy elősiető vége a fölületen kötínyen csúszik, mihelyt a súrlódás nem elég nagy és e tény kihasználása által csúszóhatások is íelérhetők. Világos, hogy emellett a lefelé irányított ferdeség a tárgyat a mágnesmezőből kimozogni és leesni készteti, miért is előnyös a berendezést akképen foganatosítani, hogy az alsó pólusdarabok a fölsőkhöz képest kissé elősietnek. Hogy az áram, például éjjelen át kikapcsolható legyen, anélkül, hogy a tárgyak leesnének, .ajánlatos a mezőt akképen méretezni, hogy az ia tárgyak tartására akkor is kellő permanens ^mágnesességgel bír, amikor nem halad át gerjesztő áram. A 2. ábrán rajzolt módosításnál a (18) pólusdarabok bádogból laposra vannak csákozva és megközelítően a 3. ábrán rajzolt alakkal bírnak. Emellett előnyös ia pólusdarabokat a függélyes irányban külső végükön kiszélesíteni, hogy a mágneses folyamnak a nem mágneses hasítékot! való átbocsátására nagy fölületet kapjunk, mely hasítéknak a pólusdarab és az alátámasztandó tárgy között szükségszerűen jelen kell lennie. K mágnes e példánál nem for-