62047. lajstromszámú szabadalom • Elektromos irányváltoztató hajtómű

mindegyikének négy munkafázis közül egy­egy felel meg, ahogy ez a kontroller váz­latából kitűnik. Mindkét henger null helyzetben van, ha az emeltyűkar leghátsóbb helyzetében van. Ezen emeltyűnek előre való mozgatása foly­tán az emelőmótor a hálózatra kapcsolta­tik, a teljes fordulatszámig, melyet (10) pontban érünk el, amikor jaz emeltyűkar függélyes helyzetben van. Ha már most emelni vagy sülyeszteni akarunk, a vezérlő­emeltyűt ezen középhelyzetéből jobbra vagy balra kell kilengetni, amikor is a servomó­tor ok a hajtóműnek megfelelő mozgását in­dítják meg. Ha a markolót nyitni akarjuk, a vezérlőemeltyűt középhelyzetéből még job­ban kell előre kilengetni, miközben a fő­henger segédkontaktusai servomótorok meg­felelő kapcsolását létesítik. Ha a veziérlőemeltyűt a középhelyzet­ből kapcsoljuk ki, a mótor teljes sebes­séggel állítja be a mindenkor megkívánt mozgást. Ha azonban az emelésnek vagy sü­lyesztésnek a normális sebességnél kisebb sebességgel való kivitele kívánatos, akkor a vezérlőemeltyűt egyszerűen 1—10, a kö­zépfokozatok közül valamelyikére állítjuk be, balra vagy jobbra. Természetesen, hogy ezen helyzetben az indítási ellenállásnak nemcsak a gyakori üres indításnak, hanem a fordulatszám szabályozásfokának megfe­lelően nagyobbra méretezendők. A markoló azonban csak akkor nyitható, ha az emelő­mótor normális sebességgel szalad; ez azonban egyáltalában nem aggályos, sőt el­lenkezőleg, üzemi szempontból föltétlenül kivánatos. Üzemtechnikai okokból szükséges, hogy «az emelést, sülyesztést, nyitást» létesítő kapcsolások nagy holt járással történje­nek. Nem szükséges a vezérlőemeltyű sza­bad mozgásának gömbsüvegen vezetékek segélyével való blokkozása. Szerkezeti részleteiben a találmány tárgya sokféleképen módosítható, így pél— (1 rajzlap dául a servomótorok mindegyike két szo­lenoiddal helyettesíthető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos irányváltoztató hajtómű, jel­lemezve azáltal, hogy az átváltást a bal­irányban való forgásnak, a nyugalmi helyzetnek és a jobbirányban való for­gásnak megfelelő három alaphelyzettel biró elektromos servomótor végzi. 2. Az 1. alatti igényben védett hajtóműnek egy foganatosítási alakja, jellemezve az­által, hogy a mechanikai átkormányzó szerkezet elektromotoros úton meghaj­tott bütykös tengelyből áll. 3. Kontroller az 1—2. alatti igényben vé­dett hajtóművel biró elektromotoros hajtószerkezet számára, jellemezve az­által, hogy a kontroller középhelyzeté­ben üresen futó mótor egy további kon­taktusra való állítása útján állíttatik meg, mely kontaktus célszerűen a null­ponttól a főkapesolási irányra merőle­gesen álló irányban fekszik. 4. Az 1—2. alatti igényben védett hajtómű­nek egy foganatosítási alakja, elektro­mosan hajtott markoló emelőszerkezet számára, jellemezve két servomótor el­rendezése által, melyeknek egyike a féknek és a tengelykötésnek, a má­sika pedig a hajtóműnek kapcsolására szolgál. 5. Kontroller a 4. alatti igényben védett hajtómű számára, jellemezve azáltal, hogy a fedőlemez üresfutási pontjától kiindulva, az emeltyűt a négy főirány­ban kilengetve, létesítjük a mótor in­dítását, emelését, . Ísülyesztését és nyi­tását. 6. Az 1—2. és 4. alatti igényben védett hajtóműnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a servomóto­rok mindegyike a bütykös tengelyekkel együttműködő, három ia,laphelyzetbe be­állítható szolenoidokkal van helyette­sítve. elléklettol.) PAILA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPE8T6

Next

/
Thumbnails
Contents