61782. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés bádog- és alumíniumkanalak és hasonlók előállítására
— 2 — Eanek folytán tehát az egész munkadarabot a hosszhengerművön való átvezetésnél nyújtani kell, azaz a kanál fejrészének szélesre hengerlése után úgy a nyelet, mint az öbölrészt a kívánt hosszúságra nyújtjuk. Az ily módon előkészített munkadarabból a kanalat végül a kívánt alakban kivágjuk. A végleges alakítás tehát újból való kicsákozás útján történik. Ezzel szemben a találmány tárgyát képező eljárás értelmében, mint az előzőleg említtetett, a lapos rúdnak a kanál fejrészének szánt helyen való szélesre hengerlése után az így előkészített nyersformából munkadarabot csákozunk, illetve sajtolunk ki, melynek feje már a kész kanál nagyságát és alakját mutatja és csak a nyél lesz valamivel rövidebb és keskenyebb, mint a kész kanál nyele; ezen nyélrésznek hosszhengerművön való átvezetés által adjuk meg végleges alakját. Tehát az előzőleg leírt ismert eljárással szemben a nyélnek csak nyújtás által adjuk a kívánt alakot. Mivel a fejet már előzőleg a kívánt alakra vágtuk ki és a nyéirészt is a hengeren való megmunkálás által egyidejűleg végleges alakra hoztuk, az új eljárás szerint az elkészítéshez újbóli kicsákozás nem válik szükségessé úgy, hogy a nagyiparban gyorsabban vihető ki és utólagos megmunkálás nélkül tökéletes kivitelű árút szolgáltat. Az új eljárást, melynek egyes munkafokozatai a mellékelt rajz 1. ábráján vannak föltüntetve, célszerűen oly módon viszszük keresztül, hogy megfelelő szélességű szalagvasat (a) darabokra vágunk, melyek rövidebbek, mint a kanál kétszeres hossza (az 1. ábrán 1-el jelölt fokozat). Ezt a lapos rudat mindkét végén előhengereljük (2. ábra), az anyag lágyítására kiizzítjuk, a keletkezett rogya eltávolítására pácoljuk és egy kereszthengerművön mindkét végén kiszélesítjük (3. ábra). Ezután az (a) rudat célszerűen a közepén, ahol a két szárvégnek találkoznia kell, egy nehéz sajtóval szétlapítjuk és ily módon a szélesítésre és nyújtásra előkészítjük (4. ábra). Ezt követőleg, a rúdból két munkadarabot vágunk ki (5. ábra), melyek (b) feje már a kész kanál nagyságát és alakját mutatja, míg a (c) nyélrész a kész kanál nyeléhez viszonyítva, keskenyebb és rövidebb. Ezután ajánlatos amunkadarabot gömbölyítőcsákozóhoz vezetni, mely az éles éleket eltávolítja (6. ábra). Az ily módon előkészített munkadarabokat ezután hosszirányban egy hengermű vön vezetjük át, melynek munkafölületei a nyéi alakítására szükséges módon együttműködnek (7. ábra). Végül a kanál fejét a szokásos módon sajtoljuk és a nyelet egyenesre kalapáljuk (8. ábra). A taraj eltávolítása után a kanál készen áll az ónozásra, illetve zománcozásra. Az eljárás kivitelére a rendesen használt hengerművek alkalmazhatók, melyeknek alsó és fölső hengerébe célszerűen kicserélhető és beállítható alakverőfejek vannak elrendezve. Az összetartozó alakverőfejek hengerfölületeibe az előállítandó nyélnek megfelelő üreges forma egy-egy fele van beledolgozva. Ajánlatos a hengerek egyikén, előnyösen az alsó hengeren sajátos alakverőfejek alkalmazása, mint amilyen a 2. és 3. ábrában metszetben, illetve fölülnézetben van föltüntetve. A hengerfölület (d) helyén, mely a fej ráhelyezése céljából le van lapítva, az alakverő fej annj-ival vékonyabb, mint amennyire az az (e) zseb elrendezése miatt szükséges. Az alakverőfejre mindenekelőtt az (f) lemez van erősítve, mely a fej csúcsának megfelelő alakban ki van vágva és a munkadarabot vezeti. Az (f) lemezre helyezett (g) lap, mely a fej egy harmadánál valamivel többet föd le, fölül az üreget lezárja úgy, hogy az (e) zseb keletkezik. A munkadarab feje célszerűen önműködő adogatószerkezet gyors előhaladása által a zsebbe behelyeztetik; a tovaforgó henger a munkadarabokat magával viszi. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás bádogkanalak és hasonlók előállítására, azáltal jellemezve, hogy egy laposrúdnak a kanál fejének szánt helyen való szélesre hengerlése után az így előkészített nyersformából munkadarabot csákozunk, illetve vágunk ki.