61633. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nem hygroskópikus, nagy mértékben rugalmas, ill. plasztikus masszák előállítására
donságukat tartósan meg is tartják, nem válnak keményekké, még kevésbbé morzsássá, fény behatására sem változnak meg, azonkívül pedig jóval vízállóbbaknak bizonyulnak, mint azok, melyek egyedül glycerinnel állíttatnak elő. Föltesszük, hogy ezen kedvező tulajdonságok azon körülménynek tulajdonítandók, hogy az eszterek nem oxydáltatnak, mint a glycerin és hogy az eszterek nem oldatnak ki víz által oly könnyen, mint a glycerin. Az ily masszák előállításánál lehet a glycerint teljesen az említett eszterekkei helyettesíteni, lehet azonban ez a helyettesítés részleges is, amennyiben vagy az enyvadó anyagokat glycerinnek egy eszterrel való oldatában oldjuk vagy pedig az észtért • a kolloidnak glycerinben való oldatához utólagosan hozzáadjuk. Oly termékek keletkeznek ekkor, melyek tulajdonságaikban az ismeretes, csak glycerinnel előállított és az új, kizárólag az említett eszterekkei előállított masszák között állnak. Megjegyzésre méltó, hogy már a glycerin egy részének az említett eszterek által való helyettesítése oly terméket ad, mely a csak glycerinnel előállított terméktől nagyobb viskozitás, szívósság, rugalmasság, vízállékonyság és tartósság által előnyösen különbözik. Az új eljárás további fontos előnye abban áll, hogy az említett eszterek egyidejűleg oldószerek más anyagok egész sora, főleg kaucsuk, cellulozaszármazékok, olajok, desztilláeiómaradékok, gyanták, műgyanták, kámfor és kámforpótlékok számára, miáltal lehetővé válik .ezeket a kolloidális anyagokkal homogén oldatokká, ill. maszszákká egyesíteni, miáltal a nyert termékek fizikai tulajdonságai a fölállított követelményeknek megfelelően messzemenőleg megváltoztathatók. Ezen célból a különböző testeket lehet vagy ugyanazon vagy pedig különböző észterekben, vagy külön más oldószerekben oldani és a két oldatot aztán egymással keverni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás nem hygraskopikus, nagy mértékben rugalmas, ill. plasztikus masszáknak növényi vagy állati enyvanyagokból (csontenyv, zselatin, agar-agar stb.) való előállítására, azáltal jellemezve, hogy előállításukra a zsírsavsorozat és szerves savak többértékű alkoholjainak közömbös vagy savanyú esztereit használjuk föl. 2. Az 1. alatt védett eljárásnál oly testek hozzáadása, melyek az említett eszterek egyikében ugyancsak oldódnak, mint pl. kaucsuk, cullulozaszármazékok, gyanták, műgyanták, kámfor és kámforpótléktermékek stb. oly módon, hogy ezeu testeknek az enyvanyagokkal való homogén keverékei keletkeznek. 3. Az 1. és 2. alatt védett eljárás foganatosítási alakja, jellemezve ismert keményítőszerek alkalmazása által. PALLA8 ttÉSZVENY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.