61623. lajstromszámú szabadalom • Kondenzvízlevezető
- 2 -sek és ennélfogva a membrántestnek esetleges deformációi teljesen elkerűltetnek. Tudvalevőleg az eddigelé használatban levő ilynemű önműködő kondenzvíz levezetőknél a kiterjeszkedő test a kondenzációs termék folyási irányát tekintetbe véve a zárószerv (szelep) mögött van elrendezve, minthogy az ezeknél használt töltőfolyadék alacsony forrponttal bír és ennélfogva nem tehető ki a gőz hatásának teljes idejére. Minthogy azonban jelen esetben nehezen forró folyadékot használunk, a membrántestet vagy kiterjeszkedőtestet akadálytalanul helyezhetjük el a zárÓ3zerv előtt, miként azt a rajzban föltűntettük. Hideg állapotban a (3) membrántestet (7) csavarkupak segélyével annyira visszahúzzuk, hogy a (4) szelep fészkén szabadon lebeg és ezáltal az (1) és (5) csőcsonkok között összeköttetés jön létre. Mindaddig, míg a membrántest mentén víz és levegő halad, változás nem áll elő, mihelyt azonban gőz lép be a (2) tokba, a membrán testekben lévő nehezen forró folyadék kiterjed és a membrántestnek nagy tagozottságánál fogva csekély hőmérséklet változásnál is már számbavehető emelést eredményez. A (4) szelep ekkor lassan fészkére esik úgy, hogy az (5) csőcsonkon át gőz nem léphet ki. Ekkor kondenzvíz gyűlemlik össze, mely a gőzt a (2) tokból kiszorítja és ennek az a következménye, hogy a (3) membrántest lehűl é3 összehúzódik. Ezáltal a (4) szelep ismét fölemeltetik és a keletkező nyíláson át azonnal víz folyik keresztül. Mihelyt az időközben összegyűlemlett víznek nagyobb része, de nem az egész vízmennyiség, keresztülfolyt, a membrántestekre ismét gőz hat úgy, hogy mielőtt még gőz ömölhetne keresztül a (4) szelep ismét fészkére esik. Ha bármily okból légritkulás állana elő (1) csőcsonkhoz kapcsolt fűtőtestben vagy csővezetékben stb.-ben, akkor a szabadon emelkedhető (3) szelepet a külső légnyomás fölemeli és ekkor a hozzácsatlakozó fűtőtestben vagy csővezetékben stb.-ben levegőbeömlést tesziik lehetővé. Azonfölül lehetővé tettük, hogy a membrántest a szelepzárása után is szabadon tovább kiterjeszkedhessen, anélkül, hogy ellenállás keletkezik, ami deformációkat idézhetne elő. A csatlakozó fűtőtesteknek, csővezetékeknek stb.-nek a fönt ismertetett módon való önműködő szellőztetése, illetőleg levegővel való ellátása azon okból lehetséges, minthogy a külső légnyomásnak jelen esetben csupán a kis súlyú szelepet kell emelnie, míg azon szerkezeteknél, melyek hasonló célt akarnak szolgálni a szelep a membrántesttel mereven van összekötve és a levegőbebocsátás csak akkor lehetséges, ha a szelep záródását előidéző kiterjeszkedő test lehűlt, ami rendszerint igen sokáig tart és gyakran zajjal és zavarokkal jár. Eszerint amint a (7) csavarkupakot többé vagy kevésbbé csavaroljuk ki, a vízkiömlésnek pillanata előbb vagy később következik be és ily módon módunkban áll a kiömlő kondenzvíz hőmérsékletét a membrántestnek megfelelő beállítása által megváltoztatni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködően levegőt bebocsátó önműködő kondenzvíz levezető, jellemezve azáltal, hogy az egyszerű vagy összetett és a (4) zárószervet befolyásoló (3) kiterjeszkedőtest azzal nem mereven, azaz szabadmozgást megengedő módon van összekötve úgy, hogy a kiterjeszkedőtest a zárószervnek tökéletes zárása után is ellentállás nélkül szabadon tovább terjedhet és megfordítva a zárt zárószerv a kiterjeszkedőtesttől függetlenül nyítódhatik, illetőleg a csatlakozó fűtőtesteknek, csővezetékeknek stb.nek levegővel való ellátását eredményezheti. 2. Áz 1. igénypontban védett önműködő kodenzvíz levezető foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a (3) kiterjeszkedőtest könnyen kiterjedő, de nehezen forró folyadékkal van megtöltve, miáltal túlhevítésektől éa ebből eredő deformációktól védve van. 3. Az 1. é'3 2. igénypontban védett önműködő kondenzvíz levezető foganatosítási alakja jellemezve azáltal, hogy a mem-