61588. lajstromszámú szabadalom • Vezetőszerkezet sínnélküli vonattengelyeinek a környomba való beállítására
való radiális beállítását létesíti, a kinematikai viszonyoknak mellékelt vázlatából tűnik ki és kizárólag háromszögek hasonlóságán alapszik. A mathematikai viszonyoknak beható vizsgálatánál ugyanis azt találjuk, hogy az a derékszögű háromszög melyet a fél (s) húr, ez utóbbinak közepére ejtett (h) magasság és az (r) sugár alkot, hasonló azzal a derékszögű háromszöggel, melyet a kulisszahasíték, ill. az ebben vezetett( x) csap, a kulisszahasítéknak az (o) tengelyközéptől való távolsága ós a tengelyközéppontjának az (x) csaptól való (u) távolsága megállapít. A hasonlóság azért áll fönn, mert az egyik szög derékszög, a másik szög közös, tehát a harmadik szögnek is egyenlőnek kell lennie. a — xx = c x o Ugyanúgy következik, hogy a keréktengely túlsó oldalán az ^ —háromszög hasonló az (y, o, c) háromszöghöz, mivel az az egyik szög derékszög, a másik (c, o, y) szög pedig mindkét háromszögnél közös, tehát p = Pii= : 01 y,c4 Ebből folytatólag következik, hogy 8/ t / (j g sín « = —; sin S =—: sin ax =—; sin — r r r ' u ^ v Mivel pedig « — és p = tehát s c t _c .s v "2r= ~ü~' "2r= V'T= ~a ' vagy más szavakkal, a^(k) kulisszában vezetett (x, y) csapoknak (o) és (v) távolságai a tengely forgási középpontjától fordítva viszonylanak, mint a hozzátartozó (s) és (t) összekötő elemek hosszai. Ugyanazon kocsinak második tengelye az elsővel antiparallel vezeték útján van öszszekötve. SZABADALMI IGÉNY. Vezetékvonatok tengelyeinek a környomba való beállítására, melynél egy kulissza párhuzamosan vezettetik a tengelyre merőleges egyenessel, jellemezve azáltal, hogy a kulisszahasítéknak a tengelyre merőleges egyenessel való kényszerkapcsolású párhuzamos vezetését egy a tengellyel csuklósan összekötött és a kulisszával kapcsolt parallelogramm létesíti. (1 rajzlap melléklettel.) P&LUUJ részvénytársaság nyomdája Budapesten