61560. lajstromszámú szabadalom • Menetiránymutató automobilokhoz v. más járművekhez
fölött a kocsi hátsó oldalához vannak vezetve és itt a 2. ábrán látható átviteli rudazathoz hasonló által a hátsó jelzőkarhoz vannak kapcsolva. A jelző karnak ábrázolt álló helyzete pl. megállást, a födélre egészen lefektetett helyzete szabad menetet jelenthet. A 3. ábra értelmében ily kocsik, fényjeleket adó berendezésekkel is elláthatók, melyeknek segítségével a szándékolt menetirány sötétben jelezhető. A hozzávaló működtető berendezés az 1. és 2. ábrán látható emelőberendezéshez, mely ez esetben kontaktusberendezés gyanánt működik, vagy a 3. ábra szerint a kormánykerékhez kapcsolható úgy, hogy a kormánykeréknek balra vagy jobbra való forgatása által pl. sárga vagy vörös fény kapcsolható be; a (k) kormánykerékkel ez esetben az (1, 1) bütykök vannak összekötve, melyek a kerék balra való forgatásánál az (o) sárga fényforrás (m) kontaktusát, jobbra való forgatásnál a (p) vörös fényforrás kontaktusát zárják; a fényforrások mindegyik esetben addig világítanak, míg a kontaktus zárva van. Ha ezen célra a kormánykerék van alkalmazva, ez úgy lehet berendezve, hogy a kormánytengely kis üres járatot végez, mielőtt a kocsi kormányzását eszközölné úgy, hogy a jelzés megfelelő idővel előbb látható. Fényjelek alkalmazása esetén természetesen az illető berendezések előnyösen úgy a kocsi (b) mellső oldalán, mint (r) hátsó oldalán vannak elrendezve. A 4. és 5. ábra szerint a leírt jelzőberendezések alacsony kocsiszekrényeken, pl. a födél nélküli úgynevezett tonneaukon is könnyen alkalmazhatók. Ez esetben a nappali és éjjeli jelzések szintén a vezető üléséről (d) kéziemelő vagy (k) kormánykerék segítségével működtethetők, a (h) vonóelemek pedig az (il) görgőkön a kocsiszekrény alatt az (r) hátsó falhoz és az ezen elrendezett (a) jelzőkarhoz vannak vezetve. Ugyanígy vannak az (o) és (p) fényjelekhez vezető sodronyok elrendezve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Menet iránymutató automobilokhoz és más járművekhez^ azáltal jellemezve, hogy optikai jelek által, illetőleg a menetirányhoz harántosan, emelőrudazat és vonóelemek útján a kocsivezető ülésétől működtetett, a kocsi mellső vagy hátsó oldalán vagy ezen mindkét oldar Ion lendíthetően ágyazott jelzőkar által, mely fölállítható, illetőleg a kocsi kanyarodási irányában hajlásszög alatt beállítható, ( a menetirány vagy a kocsi szándékolt megállítása jeleztetik. 2. Az 1. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, jellemezve elektromos jelzőberendezésnek a kocsi mellső és hátsó oldalán való elrendezése által, mely berendezés laz épen bekapcsolt fényforrás helyzetéhez vagy színéhez képest általános megegyezéssel! megállapított menetiránymutató jelzéseket ad és a kocsivezető által a menetirány megváltoztatása vq<gy megállítás előtt működtethető. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA? RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.