61558. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti vonatoknak összeütközés ellenében való biztosítására

melyikétől kiinduló áram egyaránt meg­szakítja a (100, 101) vezetékeket. Ha a vonat a szakaszon áthaladt, az en­nek végén elrendezett fölfutási kontaktusok fölött való elhaladásánál a leírt műveletek az ellenkező sorrendben ismétlődnek vagyis előszijr a szakasznak végéhez közelebb fekvő átkapcsolónak (69, 71) és (70, 72) áramzárói záródnak, amikor a vonat a (46) fölfutási kontaktus fölött halad el és utol­jára a szakasznak végéhez távolabb, (annak kezdetén) fekvő átkapcsolónak áramzárói záródnak, amikor a vonat a (41) fölfutási kontaktus fölött halad el. Ennek következ­tében a vonat attól a pillanattól kezdve, amely­ben a vonaton alkalmazott kontaktusnak a (42, 47) kontaktusokkal való érintkezése következtében, a szakasznak mindkét végén elrendezett átkapcsolóknak (69, 71) és (70, 72) áramzárói kinyílottak, a szakaszon való áthaladása közben- élűiről és hátulról mind­addig födözve van, míg a vonatnak az illető szakász másik végén, a (46) fölfutási kon­taktus fölött való áthaladásánál, a közelebb fekvő átkapcsolónak áramzárói nem záród­nak, sőt hátulról még ezentúl is födözve marad mindaddig, míg a (41) fölfutási kon­taktus fölött való elhaladásánál a távolabb fekvő átkapcsolónak áramzárói nem záród­nak. A szakasznak mindkét végén elrendezett (41, 42, 43,44) fölfutási kontaktusok ugyanis, a (69, 71) és (70, 72) áramzáróknak nyitott állapotánál, le vannak a szakaszhoz tartozó és ennek állapotát jelző átkapcsolókról kap­csolva és ezért ezeket nem is működtet­hetik, míg a vonat a Szakasznak elhagyá­sánál a (46, 41) fölfutási kontaktusok fölött el nem halad és így a (69, 71) és (70, 72) áramzárók nem záródnak. Világos, hogy ha egy elfoglalt szakaszba egy másik vonat is bejár, ezen vonatnak a szakaszba való bejárásánál a vonaton alkal­mazott (175) áramforrásnak áramköre, ami­kor a vonat a (41, 42) jelző kontaktusok fölött elhalad, nem záródik és a (183) elektro­mágnesen és a (171) áramvezető rúdon, a pályán elrendezett szerkezeteben, a (160) áramvezető rúdon áram nem megy át, mert a (69, 71) és (70, 72) áramzárók nyitva vannak. Ennek következtében a (183) elektromágnes sem gerjed és (214) fegyver­zete a (215) kontaktusról le nem emelkedik. Ennek következtében a (176) áramforrás, a (227) vezeték, a (222) kontaktus, a (221) szigetelt kontaktus, a (246, 230) vezetékek, a (214) fegyverzet, a (215) kontaktus, a (231) vezeték, a (178) elektromágnes, a (232) ve­zeték, a (176) áramforrás által képezett áramkör sem szakad meg, mely áramkörnek megszakadásánál a (184) fegyverzet a (187) kontaktusra esik és így a «szabad» pályát jelző (185) sípot és a (186) miniatűré-jelzőt működteti. Épígy nem zárja a (214) fegy­verzet a (176) telep, a (227) vezeték, a (221) szigetelt kontaktus, a (246, 230) vezeték, a (214) fegyverzet, a (219) Szigetelt kontaktus, a (234) vezeték, a (179) elektromágnes, a (235, 232) vezetékek, a (176) telepáramkört sem. A (176) íelep, a (227) vezeték, a (222) kontaktus, a (221) szigetelt kontaktus, a (246) vezeték, a (166), a (168) szigetelt kontaktusok, a (244, 234) vezetékek, a (190) vészsipot mőködtető (179) elektromágnes, a (235, 232) vezetékek és a (176) telep által képezett áramkör azért van megszakítva, mert a (160) áramvezetőrúd, a (161) kon­taktusgörgőnek a (41, 42) jelző fölfutási kontaktusoknak (50) fölső kontaktuslemezei fölött való elhaladásánál, a (161) kontak­tussal együtt a (162) rugó ellenében meg­emelkedett (20. ábra) és így a (166, 168) szigetelt kontaktusok között az érintkezés megszűnt. Ennek következtében a (179) elektromágnes (23. ábra) gerjesztését el­veszti, annak (188) fegyverzete leesik és a (190) vészsíp és (189) miniature-jelző a szakasznak elfoglalt állapotát jelzi. A (188) fegyverzetet kézzel lehet vissza­állítani. Ha az adott «tilos» jelzéseket a vonat­kísérő személyzet figyelembe nem veszi és a vonat tovább halad, a (43) megállító kon­taktusnak elérésénél, melynek (50) fölső kontaktuslemeze magasabban fekszik a sin­fej fölött, mint a jelző fölfutási kontaktu­soknak fölső kontaktuslemezei, a (160) áram­vezető rúd (20. ábra) annyira megemelkedik,

Next

/
Thumbnails
Contents