61558. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti vonatoknak összeütközés ellenében való biztosítására

így a vonatot az ezt követő vonat elle­nében födöző állásába állító, a vonatnak a pályaszakasznak végpontján elrende­zett, azonos kontaktuspárnak másik kon­taktusa fölött való elhaladásánál pedig a pályaszakasznak végpontjánál elren­dezett átkapcsolót szabad menetre állító és így, a vonatnak a pályaszakasznak végpontján elrendezett, azonos kontak­tuspárnak másik kontaktusa fölött való elhaladásánál pedig a pályaszakasznak végpontjánál elrendezett átkapcsolót sza­bad menetre állító és így, a vonatnak a pályaszakasznak végpontján elrendezett kontaktussorozat utolsó kontaktusa fölött való elhaladásánál, a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett átkapcsolónak a szabad menetre való beállítását meg­engedő áramzárók által. 6. Az 5. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve két-két a pályaszakasznak kezdő és végpontján, az 5. alatt említett kontaktuspárok előtt illetve mögött elrendezett további jelző és megállító kontaktuspár és az átkap­csolókban elrendezett, a vonatnak a pá­lyaszakasz kezdő pontján elrendezett első jelző vagy második megállító kontaktus­párnak első kontaktusa fölött való elha­ladásánál, a pályaszakasznak kezdő pont­jáu elrendezett átkapcsolónak «szabad» állásánál, a vonaton alkalmazott szerke­zeteken, az első vagy második kontaktus­párnak első kontaktusán és a két átkap­csolón átmenő áramnak hatása alatt, a pályaszakasznak végpontján elrendezett átkapcsolót a szabad állásába állító vagy ebben megtartó, a vonatnak az első vagy második kontaktuspárnak második kon­taktusa fölött való elhaladásánál, a vo­naton alkalmazott szerkezeteken, az első vagy második kontaktuscsoportnak má­sodik kontaktusán és a két átkapcsolón átmenő áramnak hatása alatt, a pálya­szakasznak végpontján elrendezett átkap­csolót a tilos állásba állító vagy ebben megtartó, a vonatnak a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett ötödik kontak­tus fölött való elhaladásánál, a vonaton alkalmazott szerkezeteken, az ötödik kon­taktuson és a két átkapcsolón átmenő áramnak hatása alatt, a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett átkapcsolót a szabad menetre állító, a vonatnak a pá­lyaszakasznak kezdőpontján elrendezett hatodik kontaktus fölött való elhaladá­sánál, a vonaton alkalmazott szerkeze­teken, ezen hatodik kontaktuson és a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett átkapcsolón átmenő áramnak hatása alatt, ezen átkapcsolót a tilos állásba állító és a vonatnak a pályaszakasznak másik vé­gén elrendezett kontaktusok fölött való elhaladásánál, ezen műveleteket az el­lenkező sorrendben ismétlő és így a két átkapcsolót, a vonatnak a két kontaktus­csoport által határolt pályaszakaszon való áthaladása közben, a tilos állásban tartó, a pályaszakasznak elhagyása után pedig szabad menetre beállító áramzá­rók által. 7. Az 5. és 6. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a vonatot figyelmeztető és megállító szer­kezeteket, a vonatnak a pályán elren­dezett kontaktusok fölött való elhaladá­sánál és az átkapcsolóknak a szabad menetre vagy a tilos állásba való beál­lítása közben működtető szerkezet által. 8. A 7. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a vonatot figyelmeztető és jelző szerkeze­teket úgy a normálisnál nagyobb, mint ennél kisebb áramerősségnél működtető szerkezet által. 9. Berendezés vasúti vonatoknak összeüt­közés ellenében való megvédésére, mely­nél a vonatnak önműködő födözésére a pályán elrendezett kontaktusokkal ösz­szekötött áramzárók vannak alkalmazva, jellemezve egy a vonatnak az egyik kontaktus fölött való elhaladásánál, a fékeket meghúzó és a hajtóerőnek be­vezetését megszakító szerkezet és egy, ezen szerkezetnek működését akkor meg­gátló szerkezet által, amikor a vonatnak a kontaktus fölött való elhaladásánál, a vonaton alkalmazott szerkezeteken, a

Next

/
Thumbnails
Contents