61547. lajstromszámú szabadalom • Fonálkiemelőgép szövőszékekhez
A platináknak az (f) lapba vaiió akasztása többfélekép lehetséges. A 3. ábrán föltüntetett foganatosítási alak értelmében a (b) platinák fölül a dárdaszerű (g) csúcá% ban végződnek. Ezen kiképzésnél a mintakártya- valamennyi lyukát kiverjük, de azokat a lyukakat^ melyek a beakasztandó, azaz az emelendő platinának felelnek meg, excentrikusan, illetve a platinacsúcs helyzetéhez képest eltoltan verjük ki; ezáltal a lefelé haladó, kemény mintakártya a platinát kissé eltolja vagy kibillenti úgy, hogy az (h) vállával az (f) lapban megakad. A 4. ábra szerinti kivitelnél a (b) platina az (i) nyomótűvel van ellátva, melynek fokába az (m) csap körül forgó pecekszerű (k) emelő vége nyúlik. Ha az (i) tű a kártyán ellenállásra talál, a 4. ábrán látható helyzetbe nyomatik le és ezáltal a (k) emelőt elforgatja úgy, hogy annak (1) orra a platinából kilép és az (f) lapban megakad. A szádnyílás záródása után a (k) emelő az (i) tűvel együtt az 5. ábrán föltüntetett helyzetbe tér vissza. Minthogy ezen elrendezésnél a mintakártyának csak igen csekély ©rőt kell kifejtenie, lemezr kártya helyett a Verdol-féle gépnél ismeretes végnélküli vékony papirkártyát is alkalmazhatjuk. A '3. és 4. ábrán föltüntetett kiviteleknél az (n) platinazsinór a (b) platina alsó részén kiképezett; (o), kivágásba van akasztva. Hogy a (k) emelőnek eredeti helyzetébe való visszabillenését megkönnyítsük, az (n) zsinórt a. (k) emelőre is függeszthetjük (5. ábra/. Az (i) tűk a platinák (p) csatornáiban vannak vezetve (1. ábra); a (k) emelő fölvételére az (r) nyílás és az (n) zsinór átvezetésére az (s) furat szolgál. A platinák keresztmetszete tetszőleges lehet, célszerű azonban az elliptikus keresztmetszet, mert ez a platinák elfordulását lehetetlenné teszi és a (k) emelő hoszszabb kiképzését, illetve kényelmes elhelyezését. engedi meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fonálkiemelőgép szövőszékekhez, azáltal jellemezve, hogy a kártyaprizma nem oldalt, hanem a platinák fölött van elrendezve és a platinákra fölülről hat, ami által a platinákat keresztező, szokásos tűk elmaradhatnak és a platinák chptérbeli helyszükséglete nem nagyobb, mint a kártyaprizma hossza és szélessége. 2. k'L 1, igényben védett gép foganatosítási alakja, jellemezve a kártyaprizma alatt elrendezett föl- és alámozgó platinaemelőlap által, melybe az emelendő platinák a mintakártya hatása alatt beakasztatnak. 3. Az 1. és 2. igényben védett gép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fölső végükön csúcsos platinák vállrésze a platináknak a kártya által történő eltolásánál a platina emelőlapba beakad, ami által a minta létesítéséhez szükséges platinák fölemeltetnek. t. Az 1. és 2. igényben védett gép foganatosítási alakja, jellemezve a platinákból a kártya hatása alatt kilépő orr, által, mely a platinaemelő lapba beakad, &mi által a minta létesítéséhez szükséges platinák •fölemeltetnek. ). A 4. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, jellemezve a platinákban vezetett és a kártya által befolyásolt tűk által, melyek fokába egy, a platinán forgathatóan ágyazott emelő egyik vége van illesztve, míg az emelő másik vége a tű lenyomásánál a platinából kilép és a platinaemelő lapba beakad. (1 rajzlap melléklettel.) PHLAS HÉSZVÉI*', VÁR8ASÁ3 NYOMDÁJA BUDAPTTETBFT