61520. lajstromszámú szabadalom • Egészségügyi köpőcsésze kézi vagy lábnyomással működtetett vízöblítéssel
teljesen száraz soha ne lehessen. A köpőcsésze szájnyílására csuklósan van hozzáerősítve (j) födő, mely (i) csuklórúd segélyével van az (e) csap nyitására szolgáló (g) kézikarral összekapcsolva, melynek alsó (h) része foggantyúként és ellensúlyként van kiképezve, olykép, hogy a (g) kar az (e) elzárócsapot és vele a (j) födőt önsúlya folytán állandóan zárni igyekszik. A (g) karnak (k) karnyúlványa (1) dróthuzal, vagy rudazat segélyével a padlózathoz erősített és (n) csap körül kilenghető (m) lábitóval áll kapcsolatban olykép, hogy utóbbinak lenyomása által a (g) kar (i) csuklórúd ós (j) födő a (g', j', i') pontozottan föltüntetett helyzetekbe lengenek ki. A (j) födőnek belső oldalán (s) csöpögtető csővel ellátott (r) fertőtlenítőfolyadéktartány van könynyen oldhatóan hozzáerősítve, melyből a fedőnek pontozottan föltüntetett nyitott helyzetében néhány csöpp fertőtlenítőanyag juthat a köpőcsésze belsejébe, míg csukott födő mellett az egész köpőcsésze ferde helyzete folytán a fertőtlenítőtartány szájnyílása kissé fölfelé áll és így a fertőtlenítőfolyadék belőle ki nem juthat. A találmány működése és használati módja az eddigiek alapján világos. Ha a köpőcsészébe köpni akarunk úgy, elébe állva az (m) lábitót lenyomjuk lábunkkal, miáltal kinyílik a (g) födő és megnyílik az (e) elzárócsap úgy, hogy a (c) gyűrűalakú csatornából megfelelő nyílásokon át öblítővíz jut a csésze belsejébe egyidejűleg pedig az (r') tartányból néhány csöpp fertőtlenítőanyag is alácsöpög. A lábnyomás megszüntetése után az összes mozgékony alkatrészek a (g) kar önsúlya folytán visszatérnek 1. és 2. ábrák szeriüti helyzetükbe. A készülék épúgy működésbe hozható a (g) karnak kézzel (g') helyzetbe való fölemelése által és kisebb forgalmú helyeken, mint magánlakásokban a lábitó teljesen el is maradhat. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető, anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Egészségügyi köpőcsésze, kézierővel, vagy lábnyomással nyitható födővel, jellemezve azáltal, hogy a köpőcsésze a vízvezetéki hálózatba kapcsolható időszakos vízöblítő-berendezéssel van ellátva, melynek elzárócsapja kényszermozgású kapcsolatban áll a köpőcsésze födőjével, valamint a födő nyitására szolgáló kézifoggantyúval, vagy lábitóval, azon célból, hogy a köpőcsésze födőjének kinyitásával egyidejűleg a vízöblítés önműködően meginduljon, a födő becsukása után pedig megszűnjön. 2. Az 1. alatt igényelt egészségügyi köpőcsésze kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a csésze födelének belső oldalán fertőtlenítőfolyadékkal telt és csöpögtető-csővel ellátott tartány van könnyen oldhatóan megerősítve, olykép, hogy nyitott födő mellett a tartány kifolyó nyilása lefelé áll és belőle néhány csöpp fertőtlenítő-anyag jut a csésze öblítővízébe. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt köpőcsésze kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a félgömbalakú és szájnyílásával ferdén kifelé-néző köpőcsésze pereme, gyűrűs csatornaként van kiképezve, melyen át az öblitő-víz bevezettetik, hogy továbbá a vízbevezetőcső (e) elzárócsapján a lábitóval is kapcsolatos súlyos (g) kézikar ül, mely (i) csuklórúd segélyével van a (j) födővel összekapcsolva, olykép, hogy ezen kar önsúlya folytán a vízcsapot és (j) födőn állandóan zárva, az (m) lábitót pedig fölemelt helyzetében igyekszik megtartani, a lábitó lenyomásakor pedig kilengve, az elzárócsapot kinyitja, egyidejűleg pedig (i) csuklórúd segélyével a (j) födőt fölemeli. 4. Az 1—3. alatt igényelt köpőcsésze kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a bűzelzáróval ellátott (p) el vezetőcső kiképzése olyan, hogy a köpőcsésze fenekén csekély magasságban kevés menynyiségű víz mindig visszamarad, miáltal a köpőcsésze belső fölülete teljesen ki nem száradhat. (1 rajzlap melléklettel.) FAI LAS R&SZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPECTE