61511. lajstromszámú szabadalom • Fogantyúja segélyével nyitható- vagy csukható ernyő
(h) ága az (f) henger (i) hornyába kerül (5. ábra), mikor is az ernyő nyitva van. A (j) pálcának ellenkező értelmű mozgatása által a feszítőpálcák az ernyőbot mellé forognak, tehát az ernyő csukódik. Az 1. ábrán föltüntetett lgiviteli alaknál a (j) pálca az ernyőnek (k) csap körül forgatható (1) fogantyújával (m) villa közvetítésével csuklósan van összekötve és az (1) fogantyúban félkörgyűrűalakú hasíték van kiképezve, melybe az ernyőbot (o) pecke nyúlik, amely a fogantyú forgatásakor részben annak vezetésére szolgál, másrészt pedig annak mozgásának határt szab: Az (ni) villában pedig hullámos (p) hasíték van kiképezve, melybe a fogantyú (r) pecke nyúlik és ezen pecek a fogantyú két szélső helyzetében a (p) hasítékban kissé megszorulva a fogantyút rögzíti. A második kiviteli alaknál* (2. ábra) az ernyő gombalakú (s) fogantyúval bír, melyhez az ernyőbot furatába nyúló (t) csavarorsó van erősítve. A (t) csavarorsó pedig a (j) pálcához erősített (u) hüvely csavarházába van becsavarolva úgy, hogy az (s) fogantyúnak az egyik értelmében való csavarása által az (u) hüvely a fogantyú felé mozog, tehát az ernyő nyílik, míg annak a másik értelemben való csavarása által az ernyő csukódik. A harmadik kiviteli alaknál (3. ábra) az (s) fogantyú a (j) pálcával helytállóan van összekötve és azzal együtt közvetlenül kifelé húzható, vagy betolható és a (j) pálcán (v)befúrások vannak kiképezve. A (j) pálcát ezenkívül rúgóhatás alatt álló (z) gyűrű veszi körül, melynek belsejében a (v) befúrásokba illő (y) csap van elrendezve. A (z) gyűrűn pedig az ernyőbotból kinyúló (z') gomb van elrendezve úgy, hogy az (y) pecek a rúgóhatás folytán a fölső vagy alsó (v) befúrásba csappanva a (j) pálcát és így a feszítőpálcákat, tehát az ernyőt is nyitott vagy csukott helyzetében rögzíti, míg a (z') gombot benyomva az ernyőt, ha az csukva volt, nyithatjuk, vagy megfordítva. Természetes, hogy a találmány tárgyán többféle változtatást eszközölhetünk, anélkül, hogy annak lényege változást szenvedne, így pl. bármelyik kiviteli alaknál alkalmazhatunk hajlított vagy gombfogantyút stb. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fogantyúja segélyével nyitható és csukható ernyő, jellemezve azáltal, hogy az ernyő feszítőpálcái az ernyőbotou elrendezett hüvelyen úgy vannak ágyazva, hogy a feszítőpálcáknak az ágyazáson túl a hüvelybe nyúló és villásan kiképezett nyúlványai az ernyőbot hosszanti fúratában elrendezett, célszerűen rúgóhatás alatt álló és az ernyő fogantyújával összekötött pálcán megerősített henger hornyaiba nyúlnak úgy, hogy a fogantyú állítása által a feszítőpálcák az ernyőbot mellé fektethetők, tehát az ernyő csukható, vagy a pálcák kiterpeszthetők, tehát az ernyő nyitható. 2. Az 1. igénypont szerinti ernyő kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az ernyőbot belsejében elrendezett (j) pálca az ernyőnek csap körül elforgatható és félkörgyűrűalakú hasíték és abban mozgó pecek által vezetett fogantyújával (m) villa közvetítésével csuklósan van összekötve, mimellett a (m) villában hullámos (p) hasíték van kiképezve, melybe a fogantyú (r) csapja nyúlik, mely a fogantyúnak szélső helyzeteiben a hasítékban kissé megszorulva a fogantyút és így az ernyőt helyzetében rögzíti. 3. Az 1. igénypont szerinti ernyő kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az ernyő fogantyúja az ernyőbot belsejében elrendezett (j) pálcával csavar anyamenettel ellátott hüvely és ebben mozgó csavarorsó segélyével van összekötve úgy, hogy a fogantyú forgatása által a (j) pálca föl- vagy alámozgatható, tehát az ernyő nyitható vagy csukható. 4. Az 1. igénypont szerinti ernyő kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az ernyő fogantyúja közvetlenül a (j) pálcával helytállóan van összekötve úgy, hogy a fogantyú kihúzása vagy betolása által