61492. lajstromszámú szabadalom • Eljárás egy biszmetilaminotetraminoarzenobenzol előállítására
p-helyzetben az — csoportot tartalmazzák, ahol — R — hydrogónt vagy ariimaradékot jelent. Ha ilyen vegyületeket nitrálunk, úgy két nitrocsoport lép be a benzolmagba, a harmadik a nitrogénatomhoz kapcsolódik és itt a hydrogénatomot, illetve az arilmaradékot helyettesíti, mimellett az arzenmaradék, ha már kezdettől fogva nem arzinsav alakjában volt jelen, arzinsavvá oxidálódik. így tehát dacára a kiindulási anyagok különféleségének, mindezekben az esetekben ismét a dinitrometilnitram: nofenilarzinsav képződik. PÉLDÁK: I. A 3 5-dinitro-4-metilnitraminofenil-larzinsav előállítása. aj p-dimetilanilinarsenoxidból. 1 rész p-dimetilanilinarzenoxidot 10 rész konc. kénsavban oldunk, 0 C° hőmérsékleten három rész konc. salétomsav (f. s. 1-41) és három rész konc. kénsav elegyével öszszekeverjük és az elegyet ezután vízfürdőn addig melegítjük, míg vörös gőzök többé nem távoznak. Kihűlés után az egészet kb. husz rész jégre öntjük, mikor is a nitrovegyület világossárga színű anyag alakjában kiválik. Ezt leszívatjuk, vízzel mossuk és megszárítjuk. A vegyület könnyen oldódik forró acetonban, forró alkoholban és jégezetben. Hígított ásványi savakban oldhatatlan. Nátronlúgban, szódaoldatban és nátrium acetátoldatban könnyen oldódik és ezen oldataiból, ásványi savakkal ismét kicsapható. Platinalemezen hevítve elpuffan. b) p-dimetilanilinarzenMorürböl. 4 rész p-dimetilanilinarzenklorürt 40 rész konc. kénsavban oldunk, 0—10 C°-on hathat rész koncentrált kénsav és füstölgő salétromsav elegyével összekeverjük ós kavarás közben öt órán át 40- 50 C°-ra melegítjük. Kihűlés után kb. 100 rész jégre öntjük ós a kivált dinitrometilniframinofenilp-arzinsavat leszívatjuk, melyet vízzel jól lemosunk és megszárítunk. c) p-dimetilamilinarzinsavból. 4 rész p-dimetilanilinarzinsavat 40 rész koneentrált kénsavban oldunk és az I. b. példa szerint 12 rész nitrálósóval nitrálunk. d) metilarzanüsavból. 4'6 rész metilarzanilsavat (melyet diazotált p-amidometilacetanilidból és utólagos elszappanosítás útján állítunk elő; fehér kristályos anyag, amely forró vízben és alkoholban, valamint fölös sósavban oldódik) lassankint jó kavarás közben 28 rész füstölgő salétromsavba adagolunk. Ha az egészet beadagoltuk, a reakcióelegyet még két órán át vízfürdőn melegítjük és kihűlés után kb. 80 rész jégre öntjük. A kivált nitrovegyületet leszívatjuk. e) acetilmetilarzanilsavból. 5-4 rész acetilmetilarzanilsavat (melyet az I. d, példában megadott módon állítunk elő; fehér kristályos por, amely forró alkoholban és vízben oldódik; kb. 125 C°-on zsugorodás közben sötét ibolyaszínű folyadékká ömlik meg; hígított alkáliákkal a metiJarzanilsavvá elszappanosítható) 0—10 C°-on 30 rész kénsavmonohidrátban oldunk és 13 rész nitráló I savat adunk hozzá. Ezután az elegyet lassan 30—40 C°-ra melegítjük és 24 óra múlva kb. 100 rész jégre öntjük. A nitrovegyületet a fönti módon kapjuk meg. f) nitrozometilanilin-p-arzinsavbbl. 52 rósz nitrozometilanilin-p-arzinsavat (melyet metilarzanilsav nitrozálása útján állítunk elő; fehér tűk, amelyek 182 O-on gázfejlődés közben bomlanak; oldható forró alkoholban és vízben; erős sósavval melegítve a nitrozocsoport leválik) kavarás közben 15 rész füstölgő salétromsavba adagolunk és az oldatot két órán át vízfürdőn melegítjük. A nitrovegyületet a fönt ismer- • tetett módon választjuk le. II. A 3'5-dinitro-4-metilnitraminofenil-larzinsav redukálása. a) ónnal és sósavval. 7'4 rész 3'5-dinitro-4-metilnitraminobenzol-1-arzinsavat 300 rész konc. sósavban szuszpendálunk és lassanként 26 rész ónport adunk hozzá. A folyadék eközben tetemesen fölmelegszik és az arzinsav lassanként föloldódü Erős lejűtés útján az ónkettőssó