61473. lajstromszámú szabadalom • Csavarral hajtott jármű
fölhalmozott energia a jármű keretére vitetik át éa így a jármű előremenesztetik. Ezen előremenesztő hatáB, melyet a csavarnak a légrétegbe való további befúródása még fokoz, mindaddig tart, míg a két korongnak egymással kapcsolódó fogai az egyik korong forgása folytán egymásból ki nem kapcsolódnak azáltal, hogy az (E) korong fogainak rézsútos fölületei az (F) korong fogainak rézsútos fölületein végigcsúsznak. Mihelyt aztán a fogak ily módon egymásból kikapcsolódtak, a csavarnak a járműre gyakorolt tolóhatása megszűnik és a jármű egy pillanatig magára hagyatva a kapott lendület folytán mozog tovább előre, miközben a csavar ismét szabadon forogva az említett tömegekben újabb energiát halmoz föl és ezt egy következő impulzusban újból a járműre viszi át, mihelyt a fogaskorongok ismét kapcsolódásba jutnak. Ez a játék oly gyors egymásutánban ismétlődik, hogy a jármű minden rázkódtatás nélkül menesztetik előre, miközben az erőknek szabad összműködése folytán a jármű sebessége fokozódik, mihelyt az ellenállás kisebbedik és ennék folytán az egyik lökésből a másik lökés számára több előrehajtó erő marad fönn. A találmány tárgyának gyakorlati foganatosításánál a leírt szerkezet természetesen sokféleképpen módosítható. így pl. lehet a lendítőkerék helyett egy szabadon lengő gyroskopot vagy egy nem forgó, a tengellyel együtt ennek hosszirányában mozgó és ennek vonóerejét fokozó nehezéket alkalmazni. A kapcsolásnak egyik fogazása az (E) korongon való alkaltpazás helyett a lendítkeréken rendezhető el és a fogazott (F) korong helyett helytálló vagy forgatható görgők vagy más oly mechanikai eszközök alkalmazhatók, melyek a csavar vonóerejét egészben vagy részben fölhalmozzák és azután a járműnek rövid útdarabon való előremenesztését okozzák; így pl. alkalmasatok erre a célra emeltyűk, rúgós mechanizmusok, elektromos szerkezetek vagy excentrikus kerekek, mely utóbbiak kerekes járműveknél közvetlenül a főtengelyre lehetnek szerelve. Az (E) fogaskorong esetleg több, ugyanazon vagy különböző tengelyeken ágyazott, a csavar segélyével közvetve vagy közvetlenül működtetett koronggal helyettesíthető. Az (F) korong pedig helytálló elrendezés helyett forgásban tartható, de úgy, hogy az (E) koronghoz képest ellenkező irányban vagy pedig annál lassabban ill. gyorsabban forogjon. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Csavarral hajtott jármű, jellemezve egy, hosszirányban szabadon mozgatható és így az előremenesztő hatást a jármű vázára szakaszosan átvivő csavartengely által. 2. Az 1. alatt igényelt járműnek egy foganatosítás alakja, jellemezve egy, hosszirányban szabadon mozgatható, gyorsító tömegeket és egy fogas korongot hordó csavartengely által, amikor is ezen fogaskorong elegendő energiának a csavartengelyben való fölhalmozódása után egy, a jármű vázán elrendezett fogaskoronggal jut kapcsolásba és így a fölhalmozott energiát a kapcsolódás közben fejlesztett energiával együtt a járműre viszi át. (1 rajzlap melléklettel.) ÍALLA6 BÉSZVÉNVTÁRSASÁG NYOMDÁJA ÍLLAPE8TBM