61448. lajstromszámú szabadalom • Zsebben hordható köpőcsésze
kúpos nyílásba köpünk, egyidejűleg pedig ! kezünkkel a (j, j) domború tárcsarészekre nyomást gyakorolunk. Ezek ezáltal pontozottan feltüntetett (j') helyzetükbe behor- \ padnak, miáltal az (i) lemezrúgó is erőseb- . ben görbül és pontozottan föltüntetett. (') helyzetébe kihajlik és ezáltal az (e) szelepet (g) rúgó ellenében kinyitja. A nyomás megszüntetése után az egyes részek rugalmasságuk folytán kezdeti helyzetükbe visszatérnek és az (e) szelep ismét bezáródik. A (c) födő leemelése után az egész edény kiüríthető és kényelmesen tisztítható. Különös előnye a találmánynak, hogy az edény falán áttörő szerkezeti részei, melyek el volnának tömítendők, nincsenek. Jelen találmány az ismertetett kivitel- j tői számos eltéréssel is készíthető, anél- j kül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Zsebben hordható köpőedény, elzárható köpőnyílással, jellemezve azáltal, hogy az edénynek két átellenes oldalfalában rugalmas domborúan kifelé álló (j, j) gömbszeletszerű részek vannak kisajtolva, melyek közé (i) lemezrúgó van illesztve, mely a köpőnyílás elzárására szeleppel kényszermozgású kapcsolatban áll, azon célból, hogy a (j, j) falrész&k rugalmas benyomásakor az (i) lemezrúgó kihajolják és laz (e) szelepet kinyissa, a nyomás megszüntetésekor pedig az egyes részek rugtalmasságuk folytán kezdeti helyzetükbe térjenek vissza. 2. Az 1. alatt igényelt köpőedény kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az edénynek folyadékmentesen ráhúzott födelében a födő anyagából egy darabban kisajtolt befelé szűkülő (d) köpőnyílás van, melynek belső vége szelepfészekszerű és egy (e) csapószelep fölvételére szolgál, mely szelep az edény belsejében ágyazott (f) tengely körül kilenghet és záróhelyzetében (g) rúgó által tartatik meg. 3. Az 1. és 2. allatt igényelt köpőedény kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (e) szelep (f) forgástengelyének, valamint a (j, j) rugalmas gömbszeletszerű edényfalrészek közé iktatott (i) lemezrúgónak szabad végei az edényfalnak megfelelően kisajtolt (i'), ill. (f) bemélyedéseiben vannak ágyazva. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS SÉS/VÉN TÁB6A&Í0 -tCMDÁjA DUDAPESTE*