61439. lajstromszámú szabadalom • Berendezés doboz- vagy hasonló csomagok födelének nyitására
— 2 — lépő igénybevételeknek ellenállhasson, azt mellső szélén, vagy pedig köröskörül is, tetszőlegesen megerősítendő (a2) léccel (4. és 5. ábra) lehet megerősíteni. Ugyanezen célból természetesen egy, az egész födelet befödő karton- vagy hasonló lapot, tárcsát is lehet a födél alatt, vagy fölött (elrendezni. Ez esetben a merevítőtárcsának nem kell külön a födelén megerősítve lennie. A 6. és 7. ábrákon föltüntetett foganar tosítási alaknál az (al) födél egy külön betolódó (a3) nyelvvel bír. Ezen esetben természetesen szükséges, hogy ezen födélnyelvnek egy, a doboz mellső lapjának (c) benyúló nyílásával korrespondeáló (cl) nyílása legyen, hogy -ujjunkkal közvetlenül a doboz födele alá juthassunk. Az (a3) födélnyelvben lévő (cl) nyílást nélkülözhetjük, ha, amint azt a 8. ábra mutatja, az (a3) födélnyelvet befelé, az (al) födél felé áthajlítjuk, miáltal egyidejűleg egy födéímegerősítés is képeztetik. Természetesen lehet az (a3) födélnyelvet fölfelé is áthajtani. A 9. ábrán föltüntetett foganatosítási alak oly (a3) nyelvvel biró födelet mutat, amelyben nyílás helyett bevágások vannak kiképezve. Ujjúnk-Kai a doboz mellső lapjának (c) nyílásán keresztül való benyúláskor az (a3) födélnyelvnek megfelelően kivágott darabja befelé hajlik és a födél fölemelésekor annak alsó oldalára simul. Az (a3) födélnyelv kivágott (cl) darabja tetszőleges hosszú lehet, tehát a födél' mellső éle hosszának legnagyobb részén is végig nyúlhat és így egyidejűleg az él megerősítésére is használható. A 10. és 11. ábrákon föl van tüntetve, liogy miként lehet az (al) födél (a3) nyelvét a benyúlás lehetővé tétele céljából rugalmasan kiképezni és pedig egy, közvetlenül a födél alatt hosszan végigfutó (f) bevágás elrendezése által. Ezen bevágás mindkét oldalon két lefelé haladó bevágásban végződhet. Ezáltal egy, az (a3) nyelvnek majdnem egész hosszán végigfutó (cl) csíkot képezünk, mely a benyúló ujj nyomása alatt befelé áthajlik1 , amint az a 10. ábrán pontozva föl van tüntetve. Ezen foganatosítási alak még azon további előnynyel is bír, hogy az (al) födél mellső (éle az (f) bevágás következtében éles marad, miáltal a (b) burok fölszakadása könnyebben megy végbe. A (b) papirburok úgy a benyúlási helyén, mint a födél éle mentén lyukasztással, vagy benyomásokká^ m. bevágásokkal láthatóéi a papirburok fölszakadásának megkönnyítése céljából. Ha a doboz mellső fala nem nagyon erős anyagból van és mögötte elegendő szabad tér van ía rugalmas behorpadásra, akkor külön (c) benyúlónyílás sem szükséges ahhoz, hogy ujjunkkal a födél: alá juthassunk. A leírt berendezés nemcsak, hogy rendkívül egyszerű, hanem az ismeretes csomagokkal szemben azon nagy előnnyel is bír, hogy semmi sem áll ki a burokból és így a burok tökéletesen tömören zárva maradhat. Maga a csomag és a födél tetszőleges alakú és nagyságú lehet és tetszőleges alkalmas anyagból állhat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés doboz- és hasonló csomagok födelének nyitására a papirburoknak a födőélek mentén való egyidejű fölszakítása mellett, azáltal jellemezve, hogy az (al) födél egy benyúló nyílás létesítése által, megfogás céljából alulról közvetlenül hozzáférhetővé van téve. 2. Az 1. alatt védett berendezés foganatosítássi alakja, azáltal jellemezve, hogy nyelv nélküli födeleknél a doboz mellső falában, (a3) födélnyelvvel biró födél alkalmazása esetén pedig az (a3) födélnyelvben is (cl) kivágás van kiképezve, mely a födél alsó oldalát megfogás céljából szabaddá teszi. 3. Az 1. alatt védett berendezés foganatosításéi alakja, azáltal jellemezve, hogy a benyúlónyílás bevágások által van létesítve, miáltal a doboz mellső falának, ill. az (a3) födálnyelvnek rugalmas kitérése válik lehetővé. 4. Az 1. és 3. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve,