61414. lajstromszámú szabadalom • Siklórepülőgép

táfni törekszenek, mikor a szélkerék — mint az bizonyos gépeknél előnyös — a súly­pontban vagy ez alatt van elrendezve, a szélkerék gyorsító és késleltető hatása a hosszanti helyzet magasságváltozásait ki­egyenlíteni törekszik és tekintettel a sebes­ségváltozások és a magasságváltozások kö­zött való összefüggésre, az előbbi változá­sai az utóbbi megfelelő változásait vonják maguk után. Bizonyos esetekben a főhajtócsavar maga is szerepelhet szélkerék gyanánt, ebben az esetben a primér hajtóerő által hajtott szélkerék szintén önműködő stabilizátor gyanánt szerepel, minthogy a levegő és szélkerék viszonylagos sebességének meg­változása ellen éppen úgy hat, mint a csu­pán a levegő által hajtott szélkerék. A föltaláló jól tudja azt, hogy a legtöbb sikló röpülőgép csavarja, főleg ha a gép­nek állandó forgató nyomatékot kifejtő mo­tora van, melynek csavarja ép úgy, mint a forgó részek, elég nehéz, a föntebb leírt kiegyenlítő szélkerék gyanánt hat, amennyi­ben a csavar kisebb nagyobb tengelyirányú erőt fejt ki, annak megfelelően, hogy a rö­pülőgépnek a levegőhöz viszonyított sebes­sége csökken vagy növekedik, ennek meg­felelően találmánya lényegét csakis abban látja, hogy a szélkerék még oly további elrendezéssel kapcsolatban lel alkalmazást, mely a szélkerék kiegyenlítő hatását fo­kozza. így pld. a csavarral szokatlanúl ne­héz lendítőkereket vagy evvel egyenlő ér­tékű tömeget is lehet kapcsolni, még pedig a motortól függetlenül, a motort a lendítő­kereket és a csavart pedig szabadon futó kötés útján kapcsolni úgy, hogy a kiegyen­lítő hatás nem attól függ, megtartja-e a gép sebességét. A lendítőkerék ekkor arra is szolgál, hogy a csavartól az esetleges hirtelen sebességnövekedéseket, melyek a mótor forgató nyomatékainak növekedésé­től származnak, távoltartsák. Hogy a hosszanti helyzet lassú vagy ál­landó változásait meggátoljuk, egy vagy több kisteljesítményű szélkereket alkalma­zunk, melyet a levegő és röpülőgép rela­tív mozgása hajt és egy vagy több ma­gasságkormánnyal akként kapcsolunk, hogy a magasságkormányt a röpülőgép bizonyos sebességénél bizonyos helyzetbe állítsa be. Az 1. ábrán erre a célra egy (i) szárnyas kerék van alkalmazva, mely a (j) zsinórt a (k) dobra föltekercselni és így a vízszintes (m) kormánylapátot is elforgatni törekszik, mely lapát a hátrafelé nyúló és a vízszin­tes kormánylapátot viselő, függélyes sík­ban mozgatható (o) rúddal mereven kap­csolt (n) karhoz van kötve. Ha a röpülőgép a normális síkjából föl vagy lefelé kitér, "az (i) szárnyaskerék forgássebessége is meg­változik és a dobra a zsinórt föltekercseli, illetve erről letekerődzeni engedi, minek következtében a kormánylapát is megfele­lően beáll, hogy a föl- vagy lefelé való mozgást egyensúlyozza. Hogy az oldal stabilitást biztosítsuk, a vízszintes (a) tartófölületet, mely a főtartó fölületet vagy tartófölületeket képezi, sík fölület gyanánt képezzük ki, melynek semmi­féle föl- vagy lefelé, előre vagy hátrafelé kiálló függélyes, a röpülőgépnek egyik vagy másik oldal felé való fölbillenésénél a súly­pont eltolódását meggátló fölülete nincs és minthogy a fölállító erő nagysága ennek az eltolódásnak nagyságától függ, az (a) fölületet gyöngén görbítjük, még pedig akként, hogy a görbület tengelye a röpülő­gép hosszanti középvonalára merőleges le­gyen. Ezenkívül a tartófölületen függélyes fölületeket sem szabad alkalmazni, mert ezek a csúszást lényegesen gátolnák. A tartófölület görbületének más előnye is van. Különösen előnyös akkor, mikor a felállí­tást, mint az 1. ábrán oly függélyes (b) fö­lület segíti elő, mely egy (c) állványon elég magasan van alkalmazva ahhoz, hogy a súlypont oldalirányú eltolódását ne gá­tolja. Ha eme függélyes fölület föladata az, hogy a röpülőgépet önműködően tartsa meg irányában, azt annyira hátratoljuk, hogy az a pont, melybe a ráható szélnyo­más eredője esik, a röpülőgép súlypontja mögött feküdjék. Világos, hogy a főfölületek csúszásából a függélyes fölületen érvénye­sülő légnyomásnak az a törekvése, hogy a röpülőgép oldalirányú egyensúlyát ismét

Next

/
Thumbnails
Contents